Fa Gyerek bajnokság 1. forduló - beszámoló


2018.07.29

A Július 21-22-ei hétvégén a Szörftábor.hu bázisa adott otthont a Fa Gyerek Bajnokság első fordulójának.

Szép számmal jöttek versenyzők, többen olyan klubbokból akik előszőr debütáltak. Ennek megfelelően nagy izgalommal telt a készülődés az egy napra kiírt 4 tervezett futam előtt.

Délelőtt félszeles , délután pedig kreuz hátszeles pályán mérhették össze a fiatalok tudásukat. U13-ban ennek köszönhetően egész éles küzdelem alakúlt ki a dobogóért. Szabó Marcell itt mutatkozott be előszőr és 2 futam után még az élen állt, de Mihálkó Máté a délutáni futamok során javított, így ő állhatott fel a dobogó legfelső fokára megelőzve Szabó Marcellt és Rutkay Pannát.

U11-ben pedig a tavaly is már kiemelkedően teljesítő 3as között dölt el a küzdelem. Itt Jancsó Kristóf, Álló Viktor és a fiúkat is néha megszégyenítő teljesítménnyel Bakonyi-Tóth Rozi végzett az élen.

Ezúton Gratulálunk minden fiatalnak. Köszönjük az edzőknek fotósainknak és a rendezőknek a segítséget.

Kiemelt köszönetet szeretnénk mondani a Hi-Surf-nek akik a Mojo Custom Boards forgalmazójaként értékes vásárlási utalványokkal jutalmazta a díjjazottakat.

Ezen a hétvégén a WSC ad otthont a második fordulónak. Jó szelet Mindenkinek!

Eredmények open junior >>
Eredmények U11  >>


Cimkék

Hozzászólások

Hozzászólok - +

Nem vagy bejelentkezve, ezért hozzászólásod csak moderálás után fog megjelenni.








34805
Írd ide az ellenörző számot:

Kiemelt ajánlataink

Komplett wingfoil

569 000 - 889 000 Ft

950 000 - 1 043 000 Ft

Komplett wingfoil
Pat Love bukósisak

16 990 Ft

27 000 Ft

Pat Love bukósisak
Mystic Star 5/3 backzip

69 000 Ft

113 000 Ft

Mystic Star 5/3 backzip
Starboard Futura 2023

699 000 - 729 000 Ft

1 059 600 Ft

Starboard Futura 2023
Starboard Carve 2023

465 000 - 679 000 Ft

787 600 - 995 600 Ft

Starboard Carve 2023
Duotone E_Pace 2022

189 000 - 245 000 Ft

299 000 - 398 000 Ft

Duotone E_Pace 2022
ION Amaze Core 5/4

75 000 Ft

126 000 Ft

ION Amaze Core 5/4
Ascan Jibe

16 900 Ft

Ascan Jibe
Duotone S_Pace

228 000 - 265 000 Ft

353 000 - 411 000 Ft

Duotone S_Pace
Pat love impact vest

32 000 Ft

52 000 Ft

Pat love impact vest
Starboard Carve 2023

465 000 - 679 000 Ft

787 600 - 995 600 Ft

Starboard Carve 2023
ION Icon deréktrapéz

69 000 Ft

142 000 Ft

ION Icon deréktrapéz