El Yaque parszakasz |
El Yaque |
2004. január 23. 01.45. Csörög a
vekker. Nyugtalanul aludtam, de mégis a vekker ébreszt. Rövid készülődés,
„reggeli” búcsúzás a feleségemtől, indulás. Windsurf Prardise. A neve valami
túlvilági kényelmet sugall, de mi kiegyezünk a három csillaggal is. Az
első utunk a partra visz. Pálmafák, fehér homok, hullámzó tenger, kellemes
meleg szél, egy kis parti „bár” egy caipirinha. Megérkeztünk.
Az autó dízelmotorja keményen kattog, a hőmérő -12°C-t mutat, a kocsi
lassan melegszik és a motor egyre halkul. Az idő tiszta, a forgalom nulla,
fél három körül felveszem László barátomat, irány Bécs Schwechat
repülőtér. Továbbra is jó tempóban utazunk, öt óra körül a repülőtéren
vagyunk. A takarítók befejezik a munkájukat, a büfék kinyitnak, lassan
benépesül az indulási oldal.
Check in! Bemondjuk a célállomás Porlamar (Isla Margarita) Frankfurton
keresztül. A gép 7óra 10-kor pontosan felszáll, másfél óra múlva
Frankfurtban vagyunk. Következő start 11óra 20. A Boing 767-es járatgép
tele van, a hely elég szűk, várható repülési idő 11 óra. Az idő lassan
múlik, olvasunk tévézünk, zenét hallgatunk és végre a pilóta bejelenti,
megkezdjük a süllyedést.
A közbeeső állomás Grenada. A képernyőn egyenes adásban lehet a leszállást
követni. Először a vakító felhőket látjuk, majd minden elszürkül, aztán a
felhők alatt hirtelen feltűnik a nagy kékség és a távolban egy
zöldes-barnás folt.Egyre csak süllyedünk, míg végül kirajzolódik egy
vékony csík, ez a leszálló pálya.A gép kerekei már majdnem a vizet érik
mire végül a kifutó pálya fölé érünk és máris a betonon vagyunk. Az utasok
egy része kiszáll, majd új utasok jönnek, egy óra múlva indulunk tovább és
3 óra után újra landolunk. Ez már Isla Margarita.
Ahogy a gépajtóba érünk, meleg tengeri szél csap meg bennünket, megyünk a
repülőtér épülete felé és közben már élvezzük a majdnem trópusi klímát.
Bemegyünk az épületbe és mintha hűtőházba kerültünk volna. Útlevél
ellenőrzés, a miénket kicsit tovább nézi a határőr, de minden rendben van,
(vízum nem kell) majd motozás. Nem értjük, de hát itt ez a módi. A
csomagokat gyorsan megkapjuk, indulunk.
Az utazási iroda képviselője már ott van és arra biztat, hogy váltsunk
pénzt, mert hát szükség lehet rá. Később megtudtuk, hogy az árfolyam itt
30%-al rosszabb, mint a szállodában. Visszafelé a Duty Free Shop árai is
magasabbak, mint a normál üzleteké. A busz már ott van, beszállunk, negyed
óra múlva már a szállodánál vagyunk.
Kiteosok egymás között
Jól sikerült manőver
Isla Margaritát egy kis jóindulattal a Kis-Antillákhoz lehet sorolni,
valójában a dél amerikai kontinens talapzatán fekszik és Coche szigettel
együtt Venezuelához tartozik. A sziget 45 km hosszú és 10 -15 km széles,
keleti felén egy 1000 méter körüli hegy található, a legnagyobb város
Porlamar.
Annak ellenére, hogy földrajzi fekvése és a tenger miatt klímája mérsékelt
trópusi (északi szélesség 11° ), a növényzet mégsem ezt mutatja. A
szárazságtűrő növények dominálnak, kaktuszok és cserjék. A növények
közötti versengés fő ismérve a tüskék sűrűsége és mérete. Nem tanácsos A
pontból B-be a legrövidebb utat választani.
Surfös körökben El Yaque a téli spotok közül a legjobbak között szerepel.
Ez annyira igaz, hogy a település „ El Yaque” a surf sport szülöttje,
hiszen 1990 előtt még nem is létezett. A név maga egy tüskés cserjének a
neve, (lásd fotó a fekete madarakkal).
A település rövid történetét Dario Dalla Longa meséli el. Ő 1992 telén
Svájcban úgy döntött, hogy megtanul spanyolul, no meg surfözni is szeret,
tehát irány a Kanári szigetek. Közben hallott valamit, hogy Venezuela
északi részén van egy sziget és ott is jó a szél. Ez számára
egzotikusabbnak tűnt és március elején már meg is érkezett.
A repülőtéren a taxisnak fogalma sem volt hogy ő hova akar menni, de
hosszas keresés után megtalálta a Windsurf Paradise Hotelt amit 1991-ben
építettek és ami természetesen dugig volt. Nem maradt más hátra, mint
„beköltözni” a szálloda melletti felvonulási épületbe.
Elmondása szerint hat héten keresztül minden nap 5 -7 –es szél fújt és
neki annyira megtetszett a hely, hogy mindjárt vett egy telket és egy
társával közösen szálodaépítésbe kezdtek. 1992 novemberében a 30 ágyas
JUMP’N JIBE szálloda már a vendégeket fogadta és ez volt a második, amely
itt elkészült . 1994 végére a 900 méter körüli partszakasz teljesen
beépült, majd kiegészült pár étteremmel és üzlettel. Ez a 10-12 szálloda,
a pár üzlet és az itt megnyitott éttermek viselik az El Yaque nevet. Dario
közben jól megtanult spanyolul, így már vagy hat nyelven beszél, azóta itt
él és nem hiányzik számára az európai rohanás.
No de pár szót a surfözésről is….
Surfidill
Mangrove erdő
Az El Yaque-i partszakasz tehát kb. 1000 méter széles, a part nagyon finom
fehér homok, a pálmafák néhol a vízbe lógnak.. A part sekély, 150 – 200
méterig a víz 1 méter mély körüli, (az árapály mozgás kicsi) érezhető
sodrás nincs. A keleti szél a parttal párhuzamosan, vagy kissé a part felé
fúj, a part nyugati oldala egy nagy öbölben végződik, ezért a hely
teljesen biztonságos.Szemben Délre a Coche sziget látható, úgy 6 km
távolságra.
A 14 napos ottlétünk alatt 7 nap volt 4-es körüli, 5 nap pedig 5-ös szél.
Ebben az időszakban inkább az 5-7-es szél a jellemző. A mostani
„gyengélkedést” egyesek az El ninjo-val hozzák összefüggésbe. Ez abban is
megnyilvánult, hogy gyakran esett az eső, ami erre az évszakra nem
jellemző. Volt mikor reggel arra ébredtünk, hogy a tenger összemosódott a
felhőkkel, szürkeség a köbön mint az itthoni borongós ősz, csak éppen 30°C
meleg van és a zöld pálmafa ott bólogat az ablak előtt. Ez a szürkeség
viszont hihetetlen gyorsasággal el tudott tűnni, a nap felszívta a
felhőket és helyreállt a rend.
Normál viszonyok között a szél már reggel rendesen fújt, majd kicsit
gyengült, déltől újra erősödött és 5-ig, 6-ig abba sem hagyta. A hullámok
inkább délkeletről jöttek és ahol a víz mélyülni kezdett, ott pár száz
méter szélességben nagyon összetörtek és rendezetlenné váltak. Ez azt
jelentette, hogy kifele, ezekkel a hullámokkal szinte teljen szembe
lehetett kijutni. Jó szélnél ez kemény munka volt és a tenger közben
tesztelte, hogy a fogtömés rendben van e, van e az embernek veseköve, hord
e kontaktlencsét, stb. De az is előfordult, hogy a trapézkötél a vágta
közben kiakadt és csak hosszú másodpercek múlva sikerült visszaakasztani,
mert hát másra jobban kellett figyelni. Ezen túljutva nyugodtabb lett a
helyzet, a hullámok kínálták magukat kisebb-nagyobb ugrásokra,
száguldásra, hullámokon való fordulókra stb.
Vissza fele lágyabbá vált a vágta, a hullámok lejtői kisseb szlalomozásra
is csábítottak, de az összetört víz visszafelé is érezhető volt. Nagy
kifújt hullámok itt nincsenek, de Dario szerint úgy 3 km-re délnyugatra „Punta
Petra”-n időnként előfordulnak 2-3 méter körüliek.
A hely viszont kiválóan alkalmas a Freestyle megszállottjainak és talán
nem véletlen, hogy a brazil Ricardo Campello, aki valójában venezuelai, is
ezt a helyet kedveli. Amikor az erősebb szél fújt, párszor láttam, hogy
száguld kifele, majd a következő pillanatban mintha egy mini forgószél
kapná fel, amely őt a surfjével együtt a levegőben össze-vissza dobálja és
forgatja, majd óvatosan visszateszi a vízre, mintha mise történt volna.
Látszatra rá sem a gravitáció sem a fizika törvényei nem vonatkoznak.
Aki ebben a műfajban a világ élvonalához kíván
tartozni, annak a különféle nyakatekert manővereket mint: Switch Stance Segel-360 in Back = Cowboy,
vagy Willy skipper, Lollypop, Volcan, Spock … stb játszi könnyedséggel
kell tudni. Gyakran volt ott a helyi Alexis Zabala is, aki véleményem
szerint hamarosan a jegyzett nevek közt fog szerepelni. De láttam 14 év
körüli fiút is aki simán ugrotta a frontloopot és apró gyerekeket akik
nagyon ügyesen surföznek. A többség természetesen átlag surfös akiknél a „waterjibe”
és a „beachjibe” is a mutatványok közé tarozik.
Kaktuszerdő
Mivel a partszakasz rövid, a surfközpontok ilyen sűrűségével még sehol nem
találkoztam, minden jegyzett márka megtalálható. A Kitesurf szerelmesei is
megtalálják a számításukat. Az alacsony víz, a jó szél ideális a
kezdőknek, de a profik is megtalálják itt amire vágynak. Nem volt ritka a
bő 10 méter feletti repülés sem. A helyi „halászflotta” motorcsónakjai
készenlétben állnak és azonnal kimentik a bajba jutottakat. El is neveztük
őket „kitehalászoknak”.
Egy kirándulást természetesen érdemes tenni a szigeten. Az úthálózat
elfogadható állapotú, de „felfagyott” kátyúkat itt is láttunk. A
helyiségtáblák megvannak, de ezzel be is fejeződött minden. A közlekedést
irányító táblák csak mutatóba láthatók, a közlekedés viszont igazi karibi.
Az autók legtöbbje a 60-as 70-es évek amerikai autócsodái, (csoda hogy még
mennek) amelyeken szinte már semmi sem működik. A sofőr kiteszi a bel
kezét az ablakon és ezzel jelzi, hogy valami történni fog, mondjuk
bekanyarodik jobbra, vagy leparkol, vagy éppen megáll egy kis csevegésre.
Porlamar városképe vegyes, vannak szép épületek, de látható a szegénység
is. Inkább a kisebb települések mutatnak karibi hangulatot.
Amit nem szabad kihagyni, az a mangrove erdő. Motorcsónakkal egy óra alatt
körbejárható és olyan növénylabirintusba lehet eljutni ahol valóban van
bőven látnivaló. Az éttermek kínálata elsősorban halakban és a tenger
gyümölcseiben bővelkedik, de természetesen kapható csirke, marha és
sertéshús is. Minden étterem kiváló volt. Italokban az alkoholmentes
italok mellet a helyi sör a különféle koktélok és csillei borok játsszák a
fő szerepet, az árak kimondottan kedvezőek..
Egy pár alkalommal a surfclub rendezésében közös vacsorán vettünk részt,
ami mindig vidám volt és előfordult, hogy 20-an ültünk az asztalnál 8
különböző országból. Elég nagy volt a nyelvi zűrzavar, de ez senkit sem
zavart. Sőt! Az éjszakát egy vidám bárban vagy az egyetlen diszkóban
lehetett folytatni. A helyi lakosok nagyon kedvesek, de a spanyolon kívül
velük nehéz a kommunikáció.
Az idő gyorsan elrepült, február 6-án este gépre szálltunk és szombaton
délután már Bécsben voltunk. Jól esett két hetet ellopni a télből.
Ferenczi Árpád
Nem vagy bejelentkezve, ezért hozzászólásod csak moderálás után fog megjelenni.
Sikeresen hozzáadtuk a terméket a kosaradhoz!
Hibás email vagy hibás jelszó!
Feldolgozás folyamatban...