Egy élő szörflegenda


2002.10.15

Klikk ide!!

Pista Bá vízre száll

Varga Pista bácsit mindenki ismeri Gárdonyban, nagy tiszteletnek örvend a 76 éves öregúr vízen és parton egyaránt. Szezonban - nála ez februártól novemberig tart - ha szelet jeleznek az időjósok, azonnal megjelenik a Velencei tó partján hűséges feleségével együtt. Miközben Pista bácsi szörfözik, Vera néni üldögél a kis Volkswagenben, olvas, rádiót hallgat, figyeli a fiúkat, hogyan szerelnek és vigyáz az autóikra. Különösen a kora tavaszi és késő őszi időben fontos a segítség, amikor rajtuk kívül nincs senki a parton, és Vera néninek kell behúzni a cipzárt a szörfruhán.

Korán érkezem Gárdonyba. A viharjelző lámpa gyorsan pörög, minden emberi számítás szerint szélnek kellene lenni, de tükörsima víz fogad. Néhány megrögzött szörfös üldögélt a büfé előtt és vidáman beszélgetnek. Én is csatlakozom hozzájuk, csakhamar Pista bácsira terelődik a szó, akiről már legendák keringnek.

Smith József: Egyszer Jugoszláviában együtt szörföztünk Pista bácsival, amikor nagyon erős Bóra szél fújt. Én 4,7-es vitorlával küzdöttem, míg Pista bácsi egy 5,6-al. Amikor átsodródott az egyik közeli szigetre, érte küldtünk egy cseh hajót, és akkor azt monda: - Hát kár volt fiúk, még elbirkóztam volna egy darabig.

Klikk ide!!

Varga István

Amigó Péter: Jellemző Pista bácsira, hogy februárban, amikor még jégtáblák úsznak a vízen, már lent van a tavon, és decemberben, amikor már néhány jégtábla megjelenik, akkor még mindig itt szörfözik. Pista bácsi eddig rendszeresen ikszelgette a szörfözéseit, azt hiszem most már öregszik, mert az idén nem ikszel.

Oldal István: Pista bácsiról még azt kell tudni, hogy úgy megy el a Gardára szörfözni, hogy a felesége benn alszik a kocsiban, Pista bácsi meg a kocsi mellett a szabad ég alatt. Ha nagyon hideg van, akkor bebújik az összeriggelt vitorla alá.

Miközben beszélgetünk, és jókat nevetünk, megérkezik Pista bácsi is, friss időjárás-jelentéssel. Kérdésünkre, hogy mit mondanak mára, csak legyint. - Hát nem sok jót, ámbár azt mondják, hogy időnként és helyenként megerősödik a szél, de itt egyáltalán nem így van.

Klikk ide!!

Asszony a kocsiban

Fiatal sportág még a szörfözés, éppen az idén töltötte be 35. évét, így Pista bácsi is későn

kezdte, mint megannyian. Mindig vízszerető ember volt, fiatal korában, míg nem volt szörf, kajakozott. A szörffel először a Balatonon próbálkozott, a vejének volt egy

Tornádója, azonban a veje abbahagyta, ő pedig belendült. 1986-ban saját szörföt vásárolt, és azóta küzd az elemekkel. Kezdetben az Omszk-i tavon, most pedig itt Gárdonyban szörfözik. Mikor az első élményeiről faggatom, csak sajnálkozik. - Sajnos nem volt senki akkoriban, aki tanácsokat tudott volna adni nekem, teljesen magamtól tanultam, mindent úgy kellett ellesni, sőt olyan tanácsokat sem kaptam, - igaz hogy akkor mások sem tudták, - hogy mit kell csinálni a sverttel erős szélben, hogy ne forduljon örökké szélbe a deszka. Most már tudom, hogy egyszerűen csak be kellett volna zárni, vagy egyszerűen ki kellett volna dobni a partra.

Pista bácsi szenvedélye mindent felülmúl. A szezont rendszerint február végén kezdi, amikor alig olvad el a jég a Velencei tavon, ekkor a víz mindössze 3-4 fokos. - Ne higgyék, hogy kibírhatatlanul hideg van ilyenkor a vízen. Pista bácsi jól beöltözik, felveszi a "száraz Camaro" ruháját, alul csak egy trikó van, szörfcipőt, sapkát, kesztyűt ölt. - Így ki lehet bírni, - mondja. Hiába, a szenvedély nagy úr, persze ezt már én teszem hozzá.

Klikk ide!!

Pista Bá
Pszotka Edével

Az egykori autószerelőt szinte mindenki tegezi a parton, hiszen itt a szörftudás a mérce, Pista bácsi meg nem marad le a többiek mögött. Saját bevallása szerint vannak nála ügyesebbek, akik az erősebb szelet jobban bírják, de felveszi a versenyt a fiatalokkal is. A vízistart biztonságosan megy, egyébként is ez elengedhetetlen tengeren és mély vízben, és a fordulókkal sincs probléma, de egyéb manővert vagy ugrást nem tud és különösen már nem is izgatja. Szerinte ugrani már nem fog megtanulni, viszont a sebességet imádja. Mint a legtöbb szörfös, Pista bácsi is Funboarddal szörfözik. Néhány évvel ezelőtt egy vele készült interjú kapcsán figyelt fel rá Pszotka Ede, aki szerint Pista bácsi szimbóluma a magyar szörfsportnak, és hite, kitartása arra sarkalta a Mistral magyarországi képviselőjét, hogy megajándékozza egy vadonatúj szörfszereléssel. Azóta Pista bácsi a legújabb Naish deszkával és North IQ vitorlával szeli a vizet és ajándékszerelését időről-időre a legújabb modellre cserélik a Mistral üzletében.

Klikk ide!!

Pista Bá és a cucca

Soha nem fél szörfözés közben, szerinte a szörf biztonságos, bármilyen nehéz helyzetbe is kerül. Több olyan vihart élt már át a vízen, amikor más ember azt gondolná, hogy itt már nincs kiút, de Pista bácsi erre is csak legyint. - Olyan vihar volt már számtalanszor a Velencei-tavon is, hogy ledöngetett bennünket, de akkor mindenki feküdt a vízen, no de annak 10-15 perc alatt vége, utána újra lehet szörfözni. Bár volt olyan esetem, amikor szétvált a deszka a vitorlától és ez éppen tengeren történt, de egy osztrák fiú időben elkapta a szörföt, így megmaradt a szerelés.

Azt gondolná az ember, hogy 75 év fölött már csikorognak az izületek, de Pista bácsi nem panaszkodik. Csupán egy térdsérülést említ, amit jó pár évvel ezelőtt szerzett be szörfözés közben, de azt úgy, ahogy kiheverte, egyéb baj nincs. Amikor nem fúj a szél, Pista bácsi akkor sem esik kétségbe. Előveszi régi biciklijét és elindul a Római partra vagy a Hármas határ hegyre. - Ez mind a testmozgást szolgálja, ami szükséges ebben a korban. Másképp nem lehet az erőnlétet tartani. - vallja.

Tóth László


Shallow Rider

Cimkék

Hozzászólások

Hozzászólok - +

Nem vagy bejelentkezve, ezért hozzászólásod csak moderálás után fog megjelenni.








71730
Írd ide az ellenörző számot:

Kiemelt ajánlataink

ION Wetshirt L/S

14 900 - 15 900 Ft

23 500 Ft

ION Wetshirt L/S
Pat Love bukósisak

16 990 Ft

27 000 Ft

Pat Love bukósisak
ION Neo Top 0.5 S/S

25 000 Ft

39 000 Ft

 ION Neo Top 0.5 S/S
ION Element 4/3

49 900 Ft

92 000 Ft

ION Element 4/3
Starboard Carve 2023

399 000 - 679 000 Ft

787 600 - 995 600 Ft

Starboard Carve 2023
Fanatic Blast 2023

359 000 - 539 000 Ft

730 000 - 994 000 Ft

Fanatic Blast 2023
Duotone E_Pace 2022/2023

189 000 - 245 000 Ft

299 000 - 398 000 Ft

Duotone E_Pace 2022/2023
ION Amaze Core 5/4

69 000 Ft

126 000 Ft

ION Amaze Core 5/4
Ascan Jibe

16 900 Ft

Ascan Jibe
Duotone S_Pace

228 000 - 265 000 Ft

353 000 - 411 000 Ft

Duotone S_Pace
Pat love impact vest

32 000 Ft

52 000 Ft

Pat love impact vest
Starboard Carve 2023

399 000 - 679 000 Ft

787 600 - 995 600 Ft

Starboard Carve 2023