Dido: éves beszámoló


2010.12.10

Detre Diával beszélgettünk arról, hogy miként értékeli az idei évet és mik a tervei jövőre. Persze néhány érdekes történet is előkerült.

Milyen célokkal indultál neki a 2010-es évnek, és hogyan látod utólag?

Harcos rajt

Haza vízeken

Szörftábor

Bretagne

Az előző évi lendületes fejlődésemen felbuzdulva, nagy elánnal csaptam bele a 2010-es évbe. Francia edzőmmel és a kis nemzetközi (kanadai, francia) csapatommal komoly edzés és versenytervet tűztünk ki magunk elé. Persze saját magamnak is megfogalmaztam, hogy mit szeretnék idén elérni, milyen eredménnyel lennék elégedett.
A fő célom az volt, hogy a Világkupákon a rendkívül erős mezőny első felében tudjak maradni, ezzel megtartva a 20-on belüli pozíciómat és talán még feljebb is tornászva magam a nemzetközi világranglistán.

Ez így első hallásra nem is tűnik olyan borzasztó nehéz feladatnak, főleg egy profi edzővel aki koordinálja edzéseimet, felkészülésemet. Sajnos a vadul csapdosó hullámokban vagy az épp a teljes szélcsendben való pumpálás sokszor átformálta a megálmodott a menetrendet.
A magas elvárások és a folyamatos mindennapi egyéb nehézségek gyakran rányomták a bélyegüket a teljesítményemre.

Persze panaszkodni nincs azért nagyon okom, hisz idén nyáron 16-ként is jegyeztek azon a híres nevezetes világranglistán és sikerült mind sebességben, mind technikában elérnem azt a szintet, amivel bátran kijelenthetem, hogy kellő odafigyeléssel jövőre biztosan tudom hozni az elvárásoknak megfelelő eredményeket.
Annál is inkább, hisz jövő decemberben, Ausztráliában a világbajnokságon lesz lehetőség először megszerezni a londoni olimpiai kvalifikációt!

Melyek voltak a kedvenc versenyeid?

Kedvenc versenyem tulajdonképpen nem volt, illetve nincs. Mindegyiknek voltak olyan pillanatai, amikre nagyon szívesen emlékszem vissza. Versenyről versenyre egyre több csatát vívtam a top versenyzőkkel és ez nagyon inspiráló. De persze vannak borzalmas részek is, amit legszívesebben törölnék a rendszerből. Viszont ezek a negatív események is nagyon fontosak, hiszen ezekből lehet a legtöbbet tanulni.

Hallottam valami tornádóról, ami kis híján elvitte a házatokat. Hogy is volt ez? :)

Annyi minden történik egy év alatt, ami első hallásra extrém lehet. Többször kényszerültem egy-egy futamból kiállni valamilyen őrjítő latni törés, vitorla vagy trapézkötél szakadás miatt, de ami nálam is vitte a prímet az valóban az év elei Floridai történet.

Az a meglepetés érte a kis csapatunkat, hogy a Cocoa Beach-i csodálatos parti házunkon egy esős januári reggelen áthaladt egy tornádó. Sok tomboló viharban volt már részem, de ehhez fogható jelenséggel ez idáig még nem találkoztam. Szerencsére pont ébredeztünk és még nem voltunk vízen, de a ház sem tűnt annyira biztonságosnak. Az egész mozgott, recsegett, ropogott a fejünk fölött. Aztán azt vettük észre, hogy gyanúsan sok minden repked odakint.

Az egész nem tartott 1-2 percnél tovább, de a látvány ami utána fogadott minket az sokkolóbb volt, mint amit el tudtam képzelni.
RS:X deszkák 3-4 darabban szétszóródva, a házból leszakított törmelékek mindenütt, háztető a szomszéd medencében, hajók, motorcsónakok hevertek a parton, szörfdeszka az utca túloldalán, egy pálma tetején. Egyszóval hatalmas kupleráj kerekedett, és elképesztő módon csak a mi házunk sávjában csapott le a szélforgatag. Kicsit tanácstalanul álltunk a deszkáink puzzle darabjainak összerakása közben, hogy hogyan fogunk így másnap nekivágni a Miami világkupának. Szerencsére a verseny helyszínén sikerült deszkát bérelnünk a rendezőségtől és a körülményekhez képest egész jól is teljesített a kis viharvert csapatunk.

Sokat utaztál idén is, versenyről edzőtáborra, edzőtáborról versenyre. Nem fárasztó ez? Hogy bírod?

Valahol természetesen fárasztó a sok pakolás, utazgatás, reptéren ragadás stb. De ettől jó az egész, szeretem a kihívásokat, ha történik valami folyamatosan körülöttem. Ráadásul a franciák számomra még mindig hihetetlen kedves módon befogadtak, szinte már második otthonomnak tekintem a távoli Brestet.
Persze néha azért rám is rám tör a honvágy, de most minden ilyesmit háttérbe próbálok szorítani a kitűzött célom elérése érdekében, ami nem más, minthogy Londonból két év múlva 10 körüli helyezéssel térjek haza az olimpiáról.

Úgy tudom közszereplést is vállaltál, az Egészség Hídja programban. Mik a tapasztalataid?

Idén az a megtiszteltetés ért, hogy az ország legnagyobb mellrák ellenes szövetsége felkért, hogy Dobó Kata, Sebestyén Márta és Galambos Erzsi művésznők mellett legyek az Egészség Hídja Egyesület hivatalos arca. Persze egy ilyen feladat nem csak mosolygással és fogadásokra járásból áll, rögtön bedobtak a mélyvízbe. Mivel az én szerepem ebben a prevenciós munkában az, hogy a fiatalabb hölgyek figyelmét hívjam fel eme szörnyű betegség ideje korán való felismerésének jelentőségére. Mivel sportoló vagyok természetesen meg kell mutatnom a sportos és egészséges életmód fontosságát is enne a korosztálynak, de az idősebbeknek is. Számos rendezvényen mondhattam el, hogy milyen fontosnak tartom mozgást, és az egészséges étkezést.

Eleinte kicsit furcsa volt számomra egy ilyen komoly és felelősségteljes szerep, de hamar belejöttem, és nagy örömömre szolgál, hogy részt vehetek egy ilyen fontos küldetésben.

A nyáron szörftábort is szerveztetek, hogy sikerült? Lesz jövőre is?

A tavalyi évhez hasonlóan idén is megpróbáltunk egy laza szörfös, sportos héttel kedveskedni a Kőszegi S.O.S Gyerekfalu lakóinak. 2010 -ben a Siófoki Ezüstpart Hotel és a szörftábor.hu szörfiskola közreműködésével sikerült a gyerekeknek egy igazán élmény dús tábort összehozni.
Remélem a jövőben is egyre több gyerekkel tudjuk majd megismertetni ezt a fantasztikus sportot.

Vannak már terveid a 2011-es szezonra?

A tervek természetesen már megvannak. Nagyon remélem, hogy minden háttértényező is összeáll ahhoz, hogy maradéktalanul véghez is tudjam vinni őket és minél több versenyre és edzőtáborba eljuthassak a következő sorsdöntő évben. Ennél többet most nem mondanék. Bízom benne, hogy terveim megvalósulásáról Magyarországon is lehet majd hallani.

Jut idő ünneplésre, lesz egy kis téli szünet?

Azt hiszem most jön az-az időszak, amikor szörfözni fogok látástól vakulásig. Idén még a Karácsonyt is edzőtáborban fogom tölteni Spanyolországban. A pihenés már ősszel már nagyjából megvolt, most minden erőmmel azon vagyok, hogy minél többet tudjak vízen és szárazon egyaránt edzeni, hogy a január végi Miami világkupára a lehető legjobb formában érkezzek. Ezzel szeretnék megadni egy kedvező alaphangot a 2011-es szezonra.

Forrás: porthole.hu
Szerző: Szutor Ferenc

Kapcsolódó cikkek:


Cimkék

Detre Diána     RS:X    

Hozzászólások

Hozzászólok - +

Nem vagy bejelentkezve, ezért hozzászólásod csak moderálás után fog megjelenni.








48846
Írd ide az ellenörző számot:

Kiemelt ajánlataink

Komplett wingfoil

569 000 - 889 000 Ft

950 000 - 1 043 000 Ft

Komplett wingfoil
Pat Love bukósisak

16 990 Ft

27 000 Ft

Pat Love bukósisak
Mystic Star 5/3 backzip

69 000 Ft

113 000 Ft

Mystic Star 5/3 backzip
Starboard Futura 2023

699 000 - 729 000 Ft

1 059 600 Ft

Starboard Futura 2023
Starboard Carve 2023

465 000 - 679 000 Ft

787 600 - 995 600 Ft

Starboard Carve 2023
Duotone E_Pace 2022

189 000 - 245 000 Ft

299 000 - 398 000 Ft

Duotone E_Pace 2022
ION Amaze Core 5/4

75 000 Ft

126 000 Ft

ION Amaze Core 5/4
Ascan Jibe

16 900 Ft

Ascan Jibe
Duotone S_Pace

228 000 - 265 000 Ft

353 000 - 411 000 Ft

Duotone S_Pace
Pat love impact vest

32 000 Ft

52 000 Ft

Pat love impact vest
Starboard Carve 2023

465 000 - 679 000 Ft

787 600 - 995 600 Ft

Starboard Carve 2023
ION Icon deréktrapéz

69 000 Ft

142 000 Ft

ION Icon deréktrapéz