Beszélgetés a szörfszezon előtt


2009.02.01

Verseny mindenkinek

A rajt pillanata

Ifjú harcos

Dido, Lodi, Peking

Dido, Lodi, Peking

A Magyar Szörf Szövetség a napokban tette közzé a 2009.-es versenynaptárát. Errõl, és a következõ olimpiával kapcsolatos tervekrõl Utassy Lorándot, az MSZSZ egyik kulcsemberét kérdezgettük

- Lehet-e már tudni kik készülnek a Londoni olimpiára?

Egyenlõre úgy néz ki Gádorfalvi Áron erre az évre biztosan kiszáll a nemzetközi versengésbõl és más vizeken próbál szerencsét. Jómagam biztos vagyok benne, hogy a 2012-es londoni kvalifikációért ismét harcba száll. A hölgyeknél két versenyzõ, Detre Diána és Cholnoky Sára versenyez és edz komolyan. Dia egy francia edzõ segítségével készül, jelenleg is Miamiban van, ahol egy világkupán vesz részt.

- Van aki átvegye Áron helyét?

Sajnos az utánpótlásban elég nagy hézag van Áron után. A fiatalok közül Erdélyi István nõhet fel a feladathoz, de legalább 1-2 év szükséges a középmezõnybe való bekerüléshez. Akikre késõbb számíthatunk, õk a 12-14 éves juniorok, akiket megpróbálunk Áronnal közösen a Szörf Akadémián belül is képezni, tudásukat fejleszteni, pillanatnyilag még másik osztályban készülnek (BIC Techno 293).

- Nemrég hoztátok nyilvánosságra a 09-es versenynaptárat. Mik a változások 08.-hoz képest? Mi az ami esetleg több hangsúlyt kapott?

A bajnoki fordulók száma megegyezik a tavalyi évvel, tehát 8 fordulót tervezünk. A nem túl jó anyagi helyzet miatt megpróbálunk minden versenyt „eladni”, pontosabban azt elérni, hogy egyesületeink rendezzék meg a fordulókat szponzoraik segítségével. A versenykiírásokat március elejére véglegesítjük. Február 20-ig lehet javaslatokat tenni az esetleges osztályelõírások változtatásával kapcsolatban.

- Milyen lépéseket tesz a Szörf Szövetség annak érdekében, hogy a versenyek nagyobb tömegbázist érjenek el?

A tervek szerint több beharangozó és beszámoló is lesz 2009-ben, illetve idén is szeretnénk bevonni újabb junior versenyzõket, ennek érdekében a szövetség a közeljövõben ki fog írni ismét 3 db BIC techno 293-as versenydeszkára pályázatot.

- Van esetleg olyan versenyszám, ahol a teljesen amatõrök is kipróbálhatják magukat?

A Sport osztály mondhatnám, hogy nekik lett kitalálva. Ezeken bármilyen szörffel el lehet indulni és a leegyszerûsített pályán bárki nagyon hamar betekintést kaphat a versenyzés élvezetébe. Ráadásul egy mezõnyben indulhat a válogatott versenyzõkkel is, akiktõl akár el is lehet lesni egy-két dolgot. Idén új helyszín Badacsonytomaj, ahol elõször lesz Magyar Bajnoki forduló Vulkán Kupa néven, de visszatérünk Balatonfûzfõre is, ahol a Magyar Szörf Akadémia látja vendégül a lelkes versenyzõket. Ezeken a versenyeken esélyes, hogy több amatõr is megjelenik majd, akár régebbi, retro felszerelésekkel is.

- Azt már tudjuk, hogy az amatõröknek is van helye a versenyeken. Mi a helyzet a felszereléssel? Az is labdába tud rúgni valamilyen osztályban, akinek csak egy átlagos, svert nélküli funboardja van?

A svert nélküli funboardokkal nem sok esélyük van a kreuz szakaszokkal is ellátott pályaversenyeken, viszont szerencsére nem csak klasszikus pályaversenyeket találunk a Szörf Szövetség versenynaptárában. A speed versenyeken való részvételhez gyakorlatilag semmi extra felszerelésre nincs szükség. Aki úgy érzi, hogy gyorsan tud menni és szívesen kipróbálná magát egy ilyen versenyen, mindenképpen érdemes eljönnie valamelyik speed fordulóra.

Ha a fordulók is biztosan mennek, érdemes akár a szlalom versenyeken is elgondolkodni.

Márciustól a honlapon a versenykiírás menüpontban mindenki pontosan informálódhat, hogy milyen feltételek teljesítése szükséges a Magyar Bajnokság osztályaiban való szerepléshez.

- Hány szlalom és hány speed futamra lehet számítani 2009.-ben?

Két speed futam biztos, hogy lesz, de amennyiben szükség van rá, háromra is lehet számítani. Ami pedig a szlalomot illeti: ha a szél is úgy akarja minden bajnoki fordulón rendezhetünk futamot ebben a kategóriában.

- Mi a helyzet a freestyle ággal? Lesznek változások ebben az évben?

A freestyle bajnokság a tavalyi, windependent versenyekkel közös megoldása némi kiírásbeli módosítással (hosszabb idõintervallumot kellene megadni) kezelhetõnek tûnik idén is. Ami fontos viszont, az az, hogy minden versenyzõ jelentkezzen hivatalosan is a versenyre, azaz idõben fizesse be az éves szövetségi tagdíjat.

A 2009.-es versenynaptár megtekintéséhez kattints ide >>

Szörf Szövetség:

Mobil: +36 30 9 217 168
email: husurf@windsurfing.hu


Pro arboctalp

Cimkék

Olimpia     RS:X     Utassy Loránd    

Hozzászólások

Hozzászólok - +

Nem vagy bejelentkezve, ezért hozzászólásod csak moderálás után fog megjelenni.








66804
Írd ide az ellenörző számot:

Kiemelt ajánlataink

NeilPryde Nexus

69 000 Ft

84 000 Ft

NeilPryde Nexus
F2 Shift

89 000 Ft

149 000 Ft

F2 Shift
Mystic Star 5/3 backzip

69 000 Ft

86 490 Ft

Mystic Star 5/3 backzip
Tiki Impulse

155 000 - 158 000 Ft

Tiki Impulse
Neilpryde Nexus lady

69 000 Ft

84 000 Ft

Neilpryde Nexus lady
Ascan Jibe

12 900 Ft

Ascan Jibe
Tiki Trainer rig

145 000 - 159 000 Ft

155 000 - 169 900 Ft

Tiki Trainer rig
Prolimit Slider

23 000 Ft

29 000 Ft

Prolimit Slider
Severne Convert 2021

164 000 - 185 000 Ft

196 000 - 221 000 Ft

Severne Convert 2021
Gaastra Hybrid 2021

148 000 - 199 000 Ft

214 000 - 259 000 Ft

Gaastra Hybrid 2021