A 2005.-ös PWA eseménynaptár


2004.12.30

A 2005.-ös évad eseménynaptárában megmaradtak a jól bevált helyszínek és néhány új spottal is megpróbálkoznak a PWA szervezői. Sajnos úgy tűnik a Balaton nem bizonyult elég szelesnek, így jövőre nem fogjuk viszontlátni a formulásokat a magyar tengeren.

Az Indoor, azaz medencében, ventillátorok által generált szélben megrendezett versenyeknek 2004.-ben nagy sikere volt, ezért nem meglepő, hogy jövőre is két helyszínen láthatunk majd "fedett pályás" futamokat. Az évad első versenye így a január 14-16.-ig tartó London Boat show-n lesz megtartva, a Paris Berci stadion pedig októberben fogadja a szörfösöket.

A PWA cirkusza idén sok évi szünet után visszatért a Hawaii szigetekre is. Nem meglepő, hogy ez a verseny 2004.-ben nagyon sikeres volt és az sem, hogy ezért 2005.-ben is viszontlátjuk a versenynaptárban.

Új helyszínnek számít a portugál Guincho, mely közkedvelt spot az európai wave-őrültek körében. Reméljük a helyi körülmények megfelelőek lesznek majd látványos versenyek megrendezésére. Remélhetőleg így végre nem fog előfordulni az, hogy megfelelő időjárás és hullámok hiányában mindössze egy versenyen dől el a világbajnoki címek sorsa. Ez különösen a wave-kategóriára igaz, ahol már régóta szinte csak a Pozo-i verseny végeredménye számít a végeredményben.

Matto

A versenynaptár letöltése PDF formátumban! 


Ascan Black

Cimkék

Hozzászólások

Hozzászólok - +

Nem vagy bejelentkezve, ezért hozzászólásod csak moderálás után fog megjelenni.








44617
Írd ide az ellenörző számot:

Kiemelt ajánlataink

NeilPryde Nexus

69 000 Ft

84 000 Ft

NeilPryde Nexus
F2 Shift

89 000 Ft

149 000 Ft

F2 Shift
Mystic Star 5/3 backzip

69 000 Ft

86 490 Ft

Mystic Star 5/3 backzip
Tiki Impulse

155 000 - 158 000 Ft

Tiki Impulse
Neilpryde Nexus lady

69 000 Ft

84 000 Ft

Neilpryde Nexus lady
Ascan Jibe

12 900 Ft

Ascan Jibe
Tiki Trainer rig

145 000 - 159 000 Ft

155 000 - 169 900 Ft

Tiki Trainer rig
Prolimit Slider

23 000 Ft

29 000 Ft

Prolimit Slider
Severne Convert 2021

164 000 - 185 000 Ft

196 000 - 221 000 Ft

Severne Convert 2021
Gaastra Hybrid 2021

148 000 - 199 000 Ft

214 000 - 259 000 Ft

Gaastra Hybrid 2021