Nestea PWA Racing világkupa - 5. nap


2004.09.04

A Nestea PWA Szörf Világkupa 5. napján a pesti városnézés és bulizás után ébredező szörfösök napsütésre és gyenge szellőre ébredtek. Az időjárásjelentés szerint szombatra kb 7 csomós erősségű szél volt várható a déli óráktól. A PWA rendezői minimum 7 csomós szélben indítanak futamot.

A várva-várt szél meg is érkezett, fél egy körül már a startvonalon sorakozott az összes versenyző. A szél továbbra is az előírt minimumot súrolta, sajnos néha az alá is csúszott. A rendezők háromszor is elrajtolták a mezőnyt, de mindegyik alkalommal lelőtték a futamot, mert a szél ereje tartósan 7 csomó alá esett.

Rengeteg néző gyűlt össze a kikötőben, távcsövekkel és fényképezőgépekkel felszerelkezve várták, hogy útnak induljon a mezőny. A versenybírók azonban elegendő szél híján úgy döntöttek, hogy a partra vezénylik a versenyzőket és várakozó álláspontot vesznek fel. A szörfösök indulásra készen vártak egészen késő délutánig, de a szél fokozatos gyengülésével egyre inkább úgy látszott hogy az 5. nap is eredményes futam nélkül zárul majd.

A holnapi időjárásjelentés igéretesnek tűnik, reméljük, hogy az utolsó nap végre egy érdekes versenynek lehetünk szemtanúi.

Matto



Cimkék

Hozzászólások

Hozzászólok - +

Nem vagy bejelentkezve, ezért hozzászólásod csak moderálás után fog megjelenni.








96011
Írd ide az ellenörző számot:

Kiemelt ajánlataink

Komplett wingfoil

569 000 - 889 000 Ft

950 000 - 1 043 000 Ft

Komplett wingfoil
Pat Love bukósisak

16 990 Ft

27 000 Ft

Pat Love bukósisak
Mystic Star 5/3 backzip

69 000 Ft

113 000 Ft

Mystic Star 5/3 backzip
Starboard Futura 2023

699 000 - 729 000 Ft

1 059 600 Ft

Starboard Futura 2023
Starboard Carve 2023

465 000 - 679 000 Ft

787 600 - 995 600 Ft

Starboard Carve 2023
Duotone E_Pace 2022

189 000 - 245 000 Ft

299 000 - 398 000 Ft

Duotone E_Pace 2022
ION Amaze Core 5/4

75 000 Ft

126 000 Ft

ION Amaze Core 5/4
Ascan Jibe

16 900 Ft

Ascan Jibe
Duotone S_Pace

228 000 - 265 000 Ft

353 000 - 411 000 Ft

Duotone S_Pace
Pat love impact vest

32 000 Ft

52 000 Ft

Pat love impact vest
Starboard Carve 2023

465 000 - 679 000 Ft

787 600 - 995 600 Ft

Starboard Carve 2023
ION Icon deréktrapéz

69 000 Ft

142 000 Ft

ION Icon deréktrapéz