RRD Vitorlák akciós áron

Cikkek / Utazz velünk

Fuerteventura 2016 - túra beszámoló

Radenkovits Peti

Mihály Tamás

Matto

Fuerteventura túránk összefoglalása röviden: rommászörföztük magunkat, legtöbbször 4.0 körüli vitorla és kis deszka kellett. Fuertén többnyire napos idő volt, néha esett az eső, ami meglehetősen ritka jelenség. A kis csapatunk* lebarnulva, fáradtan, a szezonra már megfelelően felkészülve érkezett haza, alig várjuk a következő csúszást.

Kicsit bővebben:

A jól bejáratott egyiptomi szezonkezdő helyszín helyett a változatosság jegyében, no meg a fokozódott nemzetközi helyzet miatt európai célpontot választottunk. Az öreg kontinenshez persze inkább csak papíron tartozik, annyira messze, és délen van, hogy 5 órát kell repülni Bécsből. Az életszínvonal, a kultúra, a környezet (az épített legalábbis) viszont annyira európai, hogy ez a szörfösök mellett köztudottan a német-osztrák nyuggerek paradicsoma. A választás utólag jónak tűnt, szörfözésben, napsütésben nem volt hiány, ettünk, ittunk (all incl. Fuerteventura Playa), jól éreztük magunkat.

A spot:

Csapatunkkal az Ion club Risco Del Paso-i bázisán szörföztünk. A térképet nézegetve jól látható, hogy a part itt határozottan visszaugrik, illetve a egy hosszú lagúna is innen kezd el vízzel telítődni ha jön a dagály. A sziget legnagyobb windsurf-centeréből (René Egli) is shuttle-buszokat szerveznek ide, ha valaki a lagúna sekély, biztonságos vizére vágyik. Ez a spot egyik fő attrakciója, de csak bizonyos napokon, és azoknak is csak bizonyos szakában telik meg elegendő vízzel. Ideális terület kezdőknek, és freestyle szörfösöknek, akik viszonylag rövidebb siklással is beérik.

A lagúnán kívüli terület egészen változatos. A spot délnyugati részén (1.-es jel a térképen) egészen sima területeket találunk, nagyon tiszta "hullámlovaglós" hullámokkal vegyítve. A szél a wave szörfözés gyakorlására a legideálisabb - side-offshore irányból fúj. Nem tudtam megállni, hogy rendszeresen beszörfözzek a strandolóknak kijelölt helyre is, mert nem szerettem volna elengedni a tökéletes hullámokat. A spot északkeleti fele felé haladva tökéletes ugró-hullámokat találunk, egyre feljebb haladva egyre erősebb is lesz a szél, és hullámosabb a víz (2.-es jel a térképen). A baywatch-terület végét egy piros bójával jelölték meg, nincs is nagyon értelme túlmenni rajta, úgyis mindenki a simább vizet, "rendezettebb" vízfelületet kívánja. Az ugrásokat tehát bal kéz elöl, a hullámlovaglást pedig jöbbkéz-elöl irányban tökéletesen lehet gyakorolni.

Homokozó sziget

Bodon - Melkvi.

T.Szabi szélmérő

Szél, időjárás:

Lehet hogy szerencsénk volt a széllel, lehet hogy ez a normális, a hét minden napján tudtunk szörfözni. Az első két napon kicsit vadászni kellett a pöfföket, a vitorla-készlet nagyobb tartománya volt használatban. Nekem egy 101 literes Fanatic Skate és egy 5.3-as North Hero / Volt elégnek bizonyult a pöffökben. A további napokban viszont már nem kellett pumpálni: a legnagyobb vitorla, amit használtam, a 4.5 volt, minden 93 literes deszkával, 4 napig a 4.0 is bőven elég volt.

A szigetet elnézve (sivatag az egész) elég speciális időjárást fogtunk ki kezdésnek, az első napokban többször is esett az eső, jöttek-mentek a felhők. Ennek ellenére a szél is fújdogált, igaz nem olyan stabilan, mint a napsütéses napokon. A túra első napján kicsit bizonytalan voltam az öltözetet illetően is. A reggelinél még kívánta az ember a hosszú gatyát, a parton viszont már elég volt a póló-boardshort is. Összességében elmondható, hogy április elején már a rövidgatya-póló outfit elég kell hogy legyen, de este pulcsi és hosszú gatya azért nem árt.
A víz nem meleg, de az 5/3-as csúcsszuper prolimit ruhámban egyáltalán nem fáztam. Állítólag a 3/2-es hosszú ruha is elegendő, egy shorty viszont még kevés.

Szállás, utazás:

Fuerteventura jelenleg közvetlen járattal Budapestről nem érhető el (a wizzair jóvoltából ez várhatóan változni fog), Bécsből utaztunk, a gépek napi rendszerességgel járnak, csapatunk is egy nap eltéréssel, két turnusból állt. A szörfözés helyszínétől autóval 10 percre, Costa Calmán volt a szállásunk, a Fuerteventura Playa hotel hozta, amit egy normális hoteltől el lehet várni, ezt most nem részletezném. Az Ion Club vállal rendszeres transzfereket Costa Calma és a spot között, de jobban megéri autót bérelni, ezt nagyon olcsón meg lehet úszni, és a benzin is viccesen olcsó.

Programok, okosságok:

Ha azt hiszed, hogy nem fog minden nap fújni a szél, esetleg nem szörfösök kíséretében utazol, és a szörfözésen kívül más programra is vágysz, érdemes autót bérelned. Costa Calmától nem messze van egy állat - és botanikus kert 33 EUR-os belépővel, lehet élvezni is, csak közben ne nézegesd a hajladozó pálmafákat, ebben némileg segít, hogy nagy részben szélárnyékos helyen fekszik:). Costa Calmahoz szintén viszonylag közel található Ahuy (40p), fekete homokos tengerparttal, érdekes sziklákkal, barlanggal. Ahuy felé érdemes még megállni Pájarán és Vega de Rio Palmasban, ezek hangulatos hegyi kis falvak. La Pared a hullámlovasok paradicsoma, Costa Calmától pár percre található, a sziget szél felőli oldalán. Ha a fél napos programnál többet is nyugodtan beáldozol, mindenképp érdemes elmenni Corralejo-ig, itt a hangulatos városka mellett nagyon szép homokos strandok, dűnék vannak, a kiváló hullámok pedig messze földön híresek, saját szörfcuccal érdemes lehet kipróbálni.

Hasznos infók:

  • Bécsi parkolás, előre szervezve, utazási irodán keresztül 65 EUR (helyszínen fizetve jóval drágább)

  • Szörfbérlés egy hétre előszezonban 290 EUR biztosítás nélkül, csoportos kedvezmény nélkül. Ion club árlista >>

  • A szigeten az Ion-Club mellett még a René Egli center (a legnagyobb a szigeten) található ezen a helyen. Az Ion Clubnak Costa Calmán is van egy centere, az is használható ugyanazzal az "előfizetéssel". Mi Risco del Pasot választottuk, mert ez tűnt a legjobb spotnak, a tapasztalatok szerint jó döntés volt.

  • Benzin, az autóbérlés is olcsó. Egy hétre áprilisban előre foglalva (rentalcars.com) már 100 EUR-tól lehet autót találni.

  • Rengeteg a mókus, a kezedből is esznek, ha nem vigyázol!! :)

  • Homok is van rengeteg, érdemes lapátot vinni a gyerekeknek, hogy ők is sportoljanak, erősödjenek:)

Íme egy rakás kép a Galériában >> Bertók Anita / Szűcs Ági / Tokody Klári / Ivak Dávid / Takács Szabolcs / Bodon Ferenc etc.. Köszönjük a képeket!

* 50 fő

Matto

Neoprene kesztyű

Hozzászólok

Nem vagy bejelentkezve, ezért hozzászólásod csak moderálás után fog megjelenni.










Kép:



23720

Írd ide az ellenörző számot: