Gondolatok és észrevételek a vitorlás vízi sportok
biztonsági kérdéseiről
a 2013. október 23-i vízi baleset kapcsán
Jelen cikk az egyik balatoni szörf- és vitorlás iskolának a baleset után
néhány nappal saját célra készült belső elemzésének kiegészített változata,
melyet kérésünkre rendelkezésre bocsátottak és amelyet gondolatébresztés
céljából ezúton közlünk.
A 2013. október 23-i balatoni szörfös szerencsétlenség – noha elszigetelt
esetről van szó - jó néhány vizet szerető emberben kérdőjeleket
ébreszthetett aziránt, hogy vajon hol húzódik a biztonságos vízi sportolás
határa, hogyan történhet meg, hogy egy gyakorlott, rutinos szörfös alulmarad
az elemekkel folytatott küzdelemben. Az eset kapcsán valamiféle igazi
szakmai vita még nem bontakozott ki, és félő az is hogy ezek majd nem a
célravezető mederben, a vízbiztonság kérdéskörében mennek tovább, hanem
jogszabályi-tiltási-engedélyezési kérdésekbe torkollnak.
Mindezek miatt szükségesnek tartottam, hogy saját vízisportoló közösségünk
részére rögzítsem az esettel kapcsolatos észrevételeket, gondolatokat, netán
tanulságokat, mindezeket kifejezetten a vízbiztonság szempontjából,
fenntartva eddig is képviselt álláspontomat, hogy megfelelő keretek között a
windszörfözés kifejezetten biztonságos sportnak tekinthető. Az „okoskodásra”
a fentieken túl az is késztetett, hogy az általunk és mások által évente
tartott több száz szörf- és vitorlás tanfolyamon éppen a vízbiztonságra
nevelés kell hogy az egyik fő szempont legyen, tehát aki ilyesmit oktat,
annak kötelessége végiggondolni egy ilyen esetet. Más öreg versenyzőkhöz
hasonlóan én magam 1989 óta számos kisebb-nagyobb vízi vészhelyzetben
(szaknyelven: havária) vettem részt, lényegében minden szerepben (vitorlás,
szörf, motorcsónak, mint mentett, mentő, segítő, oktató és semleges szemtanú
egyaránt, versenyen, túrán, parton). Azt szeretném, hogy az alábbi
szubjektív, de gyakorlati tapasztalatokkal megalapozott észrevételek
gondolatébresztőként hassanak Sporttársaink részére. Előre bocsátom azt is,
hogy én a magam részéről élesen megkülönböztetem a normális (kezdők,
középhaladók számára is alkalmas) körülmények között történő és valamiféle
felügyelet alatt zajló szörfözést és vitorlázást (ebbe beletartozik egy
kölcsönzőben vagy klubban történő bérlés is), valamint az ettől jelentősen
eltérő, az extrém sport kategóriájába tartozó viharos és egyéb extrém
időjárási körülmények között lényegében individuálisan végzett vízi
sporttevékenységet (erős szeles vitorlázás, „viharszörfözés”, freestyle,
wave stb.)
Eltérőek a vélemények abban hogy
melyik vízi sportot pontosan milyen életkorban ideális elkezdeni, |
Én a vízi baleseteknél nehezen tudom elfogadni a „véletlen szerencsétlenség”
teóriáját. Elméletileg ugyan elképzelhető különleges eset – tehát hogy a
sportolásnál várható körülmények és a várható fizikai és mentális terhelés
előzetes, reális és felelősségteljes felmérése ellenére mégsem úgy reagál az
emberi szervezet mint ahogy az a felkészültségi szintje alapján jogosan
várható lenne -, de a vízi baleseteket utólag vizsgálva általában ilyenkor
is az derül ki, hogy a körülmények vagy a felkészültségi szint előzetes
felmérése mégsem volt teljesen reális. Minden vízi tevékenység, akár a nyári
fürdőzés is rendelkezik egy bizonyos szintű inherens rizikófaktorral, de ez
ésszerű korlátok között tartható. Ennek illusztrációjára vizsgáljuk meg a
hosszú kihagyás utáni (szezon eleji) vízreszállást. A vízi sportoló
lehetőleg nem a saját képességei határát jelentő időjárási körülmények
között kezdi a szezont, hanem fokozatosságra törekszik; de ha mégis vízre
száll ilyenkor, van vele edzőmotoros; ha az nincs, akkor edzőpartner; ha
mégis úgy dönt hogy egyedül megy be, a parton rögzítheti vagy közlölheti a
használt vízterületet és érkezése várható időpontját (vö. a
túravitorlázóknál: „túranapló”); de ha mindez mégis elmarad, már a puszta
tény hogy HOL száll vízre, döntő jelentőségű lehet: ugyanis egy vitorlás-
vagy szörfklubban, iskolában az éppen a parton tartózkodó de amúgy rutinos
vízi emberek automatikusan számon tartják hogy ki szállt vízre, mi tőle a
megszokott, várható magatartás (pl. a vízen töltött idő hossza), akiktől
egyúttal előzetes megbeszélés nélkül is várható hogy azonnal intézkednek ha
valami nem stimmel a vízen. Ezt a példát lehetne szinte a végtelenségig
nyújtogatni, egy azonban remélem egyértelműen látszik: valami „kiskaput” a
vízre szállt sportoló mindig hagy maga után, amivel kisebb-nagyobb esélye a
megmenekülésre megmarad akkor is, ha önerőből nem tudná megoldani az
esetleges haváriát vagy minden látszólag összeesküdne ellene. Egy felületes
szemlélő sokszor csak annyit lát a viharos Balaton partján, hogy egy macsó
levágtat a partra és rohan be a vízbe; de ha az imázs hátterében a fenti
gondolkodásmód egyértelmű jeleit látjuk, akkor valóban profinak tarthatjuk
az illetőt, továbbá biztonságosnak a vízreszállást. Tehát a „biztonság”
kérdését nem lehet leegyszerűsíteni arra, hogy pl. valakin van-e vagy nincs
mentőmellény, vagy hogy a jogi szabályozás milyen mértékben korlátozza a
szörfözést és a vitorlázást: minden a kontextus egészén múlik. Egyes
biztonsági eszközök, pl. a mentőmellény egyértelműen növeli ugyan a
biztonsági faktort, azonban part felől fújó (offshore) szélviszonyok között
mentőmellényben is a hipotermia áldozatául eshet az esetleges haváriát
önerőből megoldani nem képes sportoló. Part felé fújó (onshore) szélben
bekövetkezett havária esetén, különösen ha többen együtt sportolnak, akkor
akár mentőmellény hiányában sem kell feltétlenül nagyobb kockázattal
számolni, hiszen jó eséllyel még a hipotermia beállta előtt partot ér a
sodródó szörfös.
Mi is az a hipotermia? A szervezet fokozatos kihűlése, egészen addig a
pontig amikor már az képtelen az életben maradáshoz szükséges funkciókat
ellátni. Ez a jelenség különösen vízben lehet veszélyes, mivel a víz
hőelvonó képessége igen nagy. A hideg vízbe került személy pulzusa
fokozatosan csökken, illetve egyenetlenné válik, mentális zavar keletkezik,
az izomzat koordinációja csökken, majd fokozatosan elmerevedik, bizonyos idő
elteltével a vízbe esett személynél beáll a klinikai halál; avagy a mozgás-
és légzésképtelen személy a vízben megfullad. A hipotermia végső stádiuma
meglepően hamar, 10 C fokos vízben akár egy órán belül is bekövetkezhet, de
minden, a testhőmérsékletnél alacsonyabb hőmérsékletű - tehát akár 20 C fok
feletti - vízben is számolni kell vele megfelelően hosszú időtartam alatt.
Egy vízbe esett és megszakítás nélkül vízben tartózkodó személy számára
tehát még akkor is veszélyt jelenthet a hipotermia, ha egyébként a sportolás
céljára megfelelő neoprén vagy száraz ruházatban van. Ez utóbbi tényezők
ugyanis csak késleltetik a hipotermia beálltát (azaz több idő van a
mentésre), de meg nem szüntetik a folyamatot. Sőt, a mozgás (pl. a part felé
úszás a menekülés céljából) kifejezetten negatív hatású: az izommozgás
következtében termelődött extra hőmennyiséget a víz ugyancsak azonnal
elvonja és így még hamarabb következik be a szervezet teljes hővesztése.
Egy szörfösnek vagy vitorlázónak mindig számolnia kell a hipotermia
veszélyével, hiszen a borulás, vízbe esés (a „havária”) része a vízi
sportolásnak. A rutinos, felkészült vízi sportoló viszont éppen technikai
tudásának köszönhetően ritkán esik vízbe, illetve keveset marad víz alatt,
ezért a hipotermia enyhe szimptómáival is kevésbé szembesül, mint az, akinek
nehézsége van pl. a vízből indulással, és „elmerevedik” az izomzata a hideg
vízben – ezért hamarabb is kezd aggódni. A hipotermia puszta lehetősége
azonban mind a gyakorlatlanabb, mind a gyakorlottabb vízi sportoló esetében
fennáll, eltérő okokból; az előbbiek esetében tehát ez inkább az alacsonyabb
szintű technikai tudásból következik, a gyakorlottabbaknál ez inkább
technikai probléma (a felszerelés használhatatlanná válása) vagy sérülés
következménye lehet. Tehát az a vízi sportoló jár el felelősségteljesen, aki
technikai tudásától függetlenül biztosítja a mentés puszta lehetőségét. Ez a
lehetőség szinte „automatikusan” jelen van amikor valaki nem egyedül sportol
a vízen vagy vízitelepről indul és jól belátható vízterületen tartózkodik,
valamint biztosítja megfelelő ruházat és mentőmellény viselésével, illetve
további biztonsági szempontok betartásával hogy az esetlegesen szükségessé
vált mentés megkezdéséig nem következik be a hipotermia súlyosabb stádiuma.
Egyedül vagy kietlenebb vízterületen való sportolásnál egyéb eszközökkel
lehet/kell biztosítani a megfelelő biztonsági körülményeket.
Vészhelyet szimuláció: borulási
gyakorlat, amely még az enyhe vízi körülmények |
A 2013. október 23-i balatoni eset részleteit kevéssé ismerjük, de a főbb
tények alapján megkockáztatható néhány következtetés és felmerülnek további
kérdések is, kifejezetten a vízbiztonság szempontjából. Elméleti
fejtegetésünknél abból indulunk ki, hogy a balesetnek nem volt jelenleg
általunk nem ismert különleges oka (a rendőrségi vizsgálat még tart), a
balesetet szenvedett sportoló megfelelő technikai tudással rendelkezett,
megfelelő fizikai állapotban volt, továbbá édesapja összefoglalója szerint:
„- Laci felesége elmondása szerint 23-án szerdán 13 órakor ment le szörfözni
- a kb. 15 fokos vízre elég jól felkészült, egy rövidnadrágos ujjatlan
alsóruha, ujjatlan hosszú szörf ruha, szörfkabát, derékmelegitő, szörfcipő
és trapéz volt rajta, mikor megtalálták
- 13 óra 45 perckor érkezett egy segélykérés a vízirendőrséghez egy közelben
elhaladó vitorlás kapitányától, aki egy vízbeesett feltehetően szörfös
integetésére lett figyelmes; a kapitány a szörföt a közelben már hiába
kereste, majd az erős hullámzásban a direkt segitségnyújtást elmulasztotta
- a vízirendőrség órákon keresztül eredménytelenül cirkált a viszonylag
pontatlanul megadott helyszínen, Balatonfüred - Zamárdi vonalában a déli
parttól mintegy 1000-1500 méterre
- a szörföt már 16 óra körül megtalálták Alsóörs térségében, ahol egy helyi
vitorlásklubba szállították, és csak két nappal később a sajtóból értesülve
jelentették a rendőrségnek
- a sértetlen szörfön a papucsokba gondosan belefeszítve épen megmaradt a
két részből álló összetolható árboc (árboctörés kizárható), de a vitorla, a
bummrúd és a gyök egy darabja hiányoztak
- a család riasztása után a vízimentők este 10 óra után újabb kereső akciót
indítottak, amelyet éjjel 3 óra körül a hypothermia határán kimerülten, de
eredmény nélkül félbeszakítottak
- Laci holttestét kétnapos intenzív keresés után egy halász fedezte föl
25-én koradélután a Siófok és Alsóörs közötti meteorológiai mérőszondák
közelében
- Laci arcán mindkét oldalon egyvonalban húzódó hatalmas véraláfutások
láthatók, de a szörf összecsomagolása még tervszerű tudatos eljárásra utal”
Az ismert, illetve feltételezett tények, valamint kompetens sporttársakkal
való megbeszélések alapján úgy véljük, hogy a szerencsétlenség több emberi
tényező, döntés, illetve hiba együttes következményeként történhetett meg
(vagy legalábbis ezek túl nagy mértékben járultak hozzá a balesethez), és
ezen az sem változtat, hogy sokszor és sokan ugyancsak elkövetik ezeket, bár
ehhez hasonló szerencsétlen következmények nélkül. Melyek is lehettek ezek a
problematikus tényezők?
1. Szörfözés egyedül.
Nem tudunk arról hogy kompetens személy lett volna a vízen vagy a vízparton
a szerencsétlenül járt sportolóval. Gyakorlati tapasztalataimból kiindulva,
ezt a hiányosságot sem a vízen „alkalmilag” felbukkanó túravitorlázók, sem a
vízirendőrség adott esetben aktív közreműködése, mentési kísérlete nem
pótolhatja. Az ilyen mentési kísérletekre amúgy is sok esetben túl
későn kerül csak sor.
Számomra egyelőre megmagyarázhatatlan külön fejezete ennek a történetnek a
bejelentést megtevő vitorlás, amely a megmenekülés váratlan esélyét
jelenthette volna (?). További részletek ismerete hiányában csak
alapkérdések merülhetnek fel. Elvesztette volna a vitorlás kapitánya a
látótávolságból a vízben lévő személyt? Vagy egyéb okok, pl. manőverezési
nehézségek késztethették a továbbhaladásra, azt gondolván hogy a
bejelentéssel megtörténtek a szükséges lépések? A kapitány fel kellett hogy
ismerje a vészhelyzetet, ezt a rendőrségi bejelentés ténye is mutatja.
Innentől kezdve viszont klasszikus „ember a vízben” szituációról van szó, a
kötelező segítségnyújtást nemcsak a józan ész, de a hajózási törvény és a
HSZ is kötelezően előírja. Ugyanakkor tény az is, hogy viharos szélben
vitorláshajóról menteni nagyon nehéz, szinte lehetetlen feladat annak akinek
ebben nincs gyakorlata – és a hazai túravitorlázók jelentős része (megint
csak tisztelet a kivételnek) tapasztalataim szerint erre sem mentálisan, sem
szakmailag nincs felkészülve, hiába kötelező vizsgafeladat a vízből mentés a
kedvtelési célú hajóvezetői jogosítvány megszerzése során. Mindenesetre, ha
a mentési kísérletek nem is járnak sikerrel, még akkor is maradnak
lehetőségek az életben maradási esélyeket jelentősen megnövelő akciókra,
hiszen egy vitorlás hajó kötelező felszerelései között számos vízbe dobható
úszó test (pl. mentőpatkó, mentőmellény) található, illetve a
segítségnyújtás megérkeztéig a hajó is a helyszínen maradhat. Erős szélben
ugyan nehéz egy rossz menettulajdonságú túrahajóval, hiányos vagy
gyakorlatlan legénységgel negyedszelezni és manőverezni, a félszelezés
azonban (amely lehetővé teszi egy sodródó személy vagy tárgy körzetében
tartózkodást) még kizárólag orrvitorlával is általában végrehajtható (horgonyozni,
vitorlákat lehúzni viharban kényes és a manőverezőképességet hosszú időre
veszélyeztető művelet még megfelelő motorral rendelkező vitorláson is).
További részletek ismerete hiányában nem merem tovább boncolgatni a
segítségnyújtás esetleges elmaradásának ezt a kérdéskörét, de az a szörfös
aki rákényszerül „véletlen” megmentésre, az sajnos már korábban átlépte a
kritikus biztonsági szintet.
A bejelentést követő vízirendőrségi kutatás – a hipotermiának az adott
időjárási körülményekből miatti közeli beállása miatt – már eleve a kritikus
időszakban történt, hiszen a vitorláshajóval való „találkozás” is minden
valószínűség szerint már rövidebb-hosszabb idővel a szörfös valószínűsíthető
technikai problémájának bekövetkezte után történhetett. Nem tudom ugyanakkor
azt sem, hogy a bejelentésnek, az intézményes vízimentésnek, illetve
keresésnek hogyan működik a rendszere, illetve van-e esetleg valamiféle
„riadóterv”, „riadólánc”; nincs említés ugyanis csoportos kutatásról, a VMSZ
közreműködéséről vagy egyéb szervezetek (pl. vitorlás klubok)
mozgósításáról. Ez talán megérne egy intézményes megoldásra.
Red Bull Storm Chase - szándékosan a legdurvább
viharokat keresik |
2. Mentőmellény hiánya.
Egy átlagos fizikai adottságú felnőtt vízszínen való fenntartásához elegendő (lenne) 20-30 N felhajtóerővel rendelkező öltözet vagy mellény. Az úszást segítő mellények legkisebb szabványkategóriája 50 N felhajóerővel rendelkezik. |
A neoprén ruházat ugyan biztosít valamennyi felhajtóerőt, de a mentő-
illetve úszást segítő mellény természetesen minden szempontból nagyobb
biztonságot és láthatóságot nyújt. Fentebb volt szó arról, hogy az úszás
vagy egyéb izommozgás csak gyorsítja a hipotermia kialakulását. Ezt az
időtartamot leginkább „magzati pózban” lehet meghosszabbítani, ami
legkönnyebben mentő- illetve úszást segítő mellényben valósítható meg,
amikor a vízbe esett személynek nem kell úszó mozgással fenntartania magát a
vízen. A megfelelő úszást segítő mellény továbbá újabb testet melegítő
neoprén réteget biztosít.
Vannak azonban akik szakmai (sportolási) okokból vitatják a „mentőmellény”
használhatóságát (én is így tettem korábban). Ez az álláspont azonban mára
számomra nem elfogadható, hacsak valaki nem a vízbiztonság általános
kontextusának figyelembevételével érvel (persze senki nem ezt teszi).
Fejlettebb vízi kultúrával rendelkező helyeken a szabályok és a felügyelet
is a sportolási szempontoknak megfelelően differenciál a megfelelő
biztonsági felszerelések, így a különböző kategóriájú mentő- és ún. úszást
segítő (pfd) mellények között. Ez utóbbiak többféle típusa kifejezetten
azért került kifejlesztésre, hogy a különböző vízi sporttevékenységek ne
ütközzenek problémába használatuk közben. Ennek a különbségtételnek a
lényege szinte alig ment át itthon a köztudatba, a hazai jogszabályok sem
differenciálnak. Megfelelő „mentőmellényben”, azaz szörfözéshez készített
úszást segítő mellényben tehát igenis lehet rendesen szörfözni, sok szörfös
számára a pfd már magától értetődő része a felszerelésnek (nyilván egy
motoros futárt is „zavar” valamilyen szintig a sisak). Valóban vannak
viszont olyan népszerű vízterületek, ahol a pfd sem kötelező (pl.
Prasonisi). Ilyen helyeken viszont más eszközökkel oldják meg a dilemmát:
pl. a helyszínen külön erre a célra fenntartott mentőapparátusok (vagy egyéb
helyi szokások) segítségével biztosítják a vízbiztonságot a „kocaszörfösök”
részére is. Ami a versenysportot illeti: a versenyek (nagyrészt
pályaversenyek) döntő többségében kötelező a pfd viselése, szörfön és
vitorláson egyaránt. A versenyeken is vannak természetesen kivételek,
PWA
rendezvényeken nem használnak mentőmellényt, de nem
meglepő módon ilyen esetben szintén bevetnek egyéb eszközöket a vízbiztonság
megteremtése céljából. Tudtommal egy pwa rendezvényen az apparátusok elég
hamar összeszedik azt, aki balesetet szenvedett - tehát adott esetben még
pfd nélkül is nagyobb lehet a biztonsági szint, mint egy lerobbant
kisrocsóval felügyelt balatoni ilyen-olyan klubversenyen, mentőmellényben.
Ehhez még hozzátehetjük azt a tényt, hogy a tripla loopot gyakorló (és a
felvételek során pfd-t nem viselő) profi pwa versenyzők évente több száz
napot töltenek vízen és szárazföldön egyaránt ezekre a versenyekre való
felkészüléssel (a hazai freestyle profik felkészülési programját az
alapozástól a versenyszezon végéig nem ismerem részletesen).
3. Szörfözés part felől fújó (offshore) szélviszonyok között.
Freestyle a part közelében |
Erős szeles szörfözés |
Ilyenkor egy szörfösre a következő nehézségek várnak a
parthoz közel eső sávban: még indulás előtt nehéz megítélni kint a vízen
uralkodó szélviszonyokat, amely megnehezítheti a megfelelő felszerelés
kiválasztását is; pöffös szél, azaz hirtelen nagy nyomások és kihagyások
váltakozása a parti domborzati viszonyok következtében; forgolódó szélirány,
ugyancsak a parti domborzati viszonyok következtében. Ezek a nehezítő
hatások részben csökkennek a parttól való távolság növekedésével, tehát
parttól távolabb (ahol viszont nagyobbak a hullámok) könnyebb LEHET a
szörfözés, de ilyen körülmények között azonban rendkívül körülményes,
időigényes, és kimerítő szél ellenében visszacirkálni a parthoz még
bármilyen technikai vagy fizikai probléma nélkül is, különösen kis méretű
szkeggel rendelkező, erős szélre tervezett kis űrméretű szörfdeszkán.
Havária esetén (pl. technikai probléma mint vitorlaszakadás) pedig a szörfös
egyre messzebb sodródik a parttól, hiszen visszaúszni (a deszkával lehetőleg
együtt maradva) a viharos szél ellenében szinte lehetetlen. Mindezen
nehézségekkel persze egy gyakorlott szörfös tisztában is van, de a part
felől fújó szél valódi nehézségeit jól szemlélteti az a tény, hogy viharos
északnyugati szélben a Balatonfüred alatt rendezett szörfversenyek során
sokszor menteni kell a versenyzők jelentős részét mert nem tudnak
visszacirkálni a partra.
Természetesen sok szörfös – hozzám hasonlóan - ragaszkodik kedvenc
„spotjához” széliránytól függetlenül, de a kérdéses napon is voltak olyanok
akik éppen a déli szél miatt az északi partot választották a vízre
szálláshoz. Ilyen esetben ugyanis havária esetén vissza part felé sodorja
őket a szél.
4. A parttól túl távol való szörfözés.
Ezt a vitorlással való találkozás ténye valószínűsíti,
mivel a marásvonal Zamárdinál igen messze van a parttól, s ezt vitorlással
még déli szélben sem tanácsos megközelíteni). A Hajózási Szabályzat (HSZ) a
vitorlás vízi sporteszközök – köztük a windszörf - parttól való
felhasználását a parttól számított 200m-es sávra korlátozza 6 Bft erősségű
szél felett. Évek óta vita tárgya a jogalkotók, a jogalkalmazók és a
sportolók között az ilyen jellegű korlátozásoknak a mértéke, illetve
megléte, alkalmazása, valódi tartalma, hiszen egy 200m-es sáv megfelelő szél
esetén egy windszörffel szinte másodpercek alatt bejárható. A jelenleg
érvényes szabályozás és joggyakorlat sem egyértelmű egyébként, és a HSZ sem
rendelkezik arról hogy ezt a küszöbértéket átlag szélerőnek vagy legerősebb
nyomásnak kell-e venni. Anélkül hogy állást foglalnék ebben, egyértelmű hogy
egy, a parthoz közelebb balesetet szenvedett szörfös még a fentebb említett
nehézségek fennállásával is nagyobb esélyekkel keveredhet ki a partra.
Természetesen még ilyen esetben sem hagyhatja el a szörfös a deszkáját, és
ilyen esetben sem biztos egyáltalán hogy bármilyen közel is van a parthoz,
egy balesetet követően széllel szemben ki tud vergődni a partra. Ugyanakkor
az aktuális eset sajátossága az is, hogy csak a parttól messzebb lévén
találkozhatott a vitorlás hajóval, erre a part 200 m –es körzetében nem
kerülhetett volna sor (feltételezve minimum 1,5m fix merülést a
vitorlásnál). A parttól távol való szörfözésnek egyébként lehet(ett) egyéb,
akár szakmai oka is: „kinn” egyenletesebb a szél, amiben könnyebb – bizonyos
értelemben biztonságosabb LEHET – a szörfözés mint a közvetlenül a part
alatti pöffös szélben; vagy éppen nagyobb hullámokon akart gyakorolni a
szörfös.
5. A deszka elhagyása vagy elvesztése.
A deszka a legfontosabb, végső menekülési platform (még egy alacsony
térfogatú deszka is), amelyet semmilyen körülmények között nem szabad
elhagyni, még abban az esetben sem, ha ez a rigg elvesztésével jár – ez az
alap windszörfoktatás egyik sarkalatos biztonsági szabálya. A rigg
„megmentésének” nyomai három dologra is utalnak: egyrészt arra, hogy a
valószínű technikai probléma (talán a gyök eltörése) NEM lehetett oka a
deszka elvesztésének, másrészt: a szörfös valamilyen okból nem mérte fel a
valódi veszélyt és ezért kezdhette el összecsomagolni a rigget miközben
elvesztette a deszkát, harmadrészt: a szörfös ekkor még fizikai
teljesítőképességének birtokában lehetett (különben nem kezdte volna
elcsomagolni a rigget). A téves helyzetmegítélés (tehát hogy biztonsággal
elcsomagolható a rigg miközben nem lehet annyit törődni a deszkával)
következhetett a beálló hipotermiából vagy sérülésből – de paradox módon
akár abból is, hogy éppenséggel a sportoló teljesen „jól” volt, nem érzékelt
veszélyt. Elszabadult deszkát, viharos szélben, nagy hullámokban viszont
szinte lehetetlen utolérni ha az egyszer eltávolodott a szörföstől.
Csomó-, kötél- és anyagismeretek |
Elgondolkodtató kell legyen, hogy a fenti pontok közül ha csak egy is
hiányozik, milyen sokkal megnövekszik a biztonsági faktor, még az ismert
extrém körülmények között is, amelyeket külön nem részleteztünk: erős szél,
hideg víz, októberi szörfözés (amikor a balatoni vízi tevékenység jóval
alacsonyabb fokú mint nyáron). Ugyancsak nem könnyen súlyozható hogy melyik
veszélytényező hiánya nyújthatott volna több, akár elégséges biztonságot.
Ezt mindenkinek a saját gondolataira bízom mert éppen ez a cél (nekem van
egyébként sorrendem). Ugyanígy fel kell tudnia mérni egy rutinos vízi
sportolónak azt is, mikor túl nagy a kockázat, és ha nem tud vagy nem akar
változtatni valamilyen oknál fogva a veszélytényezőkön, akkor inkább nem
száll vízre - ami, egyébként, sokszor nagyon nagy önuralmat igényelne, ezt
magamról tudom – ezért szörfösként úgy vélem, a szörfözés elhalasztásánál
könnyebb dolog a vízreszállás előtt a veszélyfaktor(ok)on változtatni,
illetve csökkenteni.
Sajnos ahogy minden emberi tevékenységnél, beleértve bármilyen
sporttevékenységet is, egy bizonyos reális rizikószint nem kiküszöbölhető,
ez talán nem is cél. Az október 23-i balesettel némileg kontrasztba hozható
egy néhány nappal azután a Köln melletti liblári tavon történt
halálos
kimenetű vízi baleset. Erről egyelőre még kevés részletet tudunk, az azonban
tény, hogy náluk nem volt jelen annyi kifogásolható veszélytényező mint
amelyeket a balatoni baleset kapcsán felsoroltunk; azaz vitorlás jolle
került bajba (egy vitorlás általában több menekülési lehetőséget rejt
magában); ketten voltak a fedélzeten; mindenki viselt mentőmellényt; a
partról (a klubból) követték az eseményeket; a vitorlázók nem hagyták el a
felborult hajót; a mentési akció időben megtörtént. A tragédia mégis
megtörtént, és bár feltételezhetőek a szakmai felkészültséggel vagy
egészségügyi, életkori okok, mégis úgy vélem, hogy ha már (valószínűleg
hibásan) úgy döntött a páros hogy vízre száll, mégis elég sokat tettek a
biztonságért (bár nem mindent).
Elvonatkoztatva a szomorú esetektől és ismét általános szintre emelve a
szörfözés és vitorlázás biztonsági kérdéseit, megállapítható hogy ezt sok
helyen sokféleképpen kezelik, vitorlás és szörfös kultúrától, valamint
földrajzi adottságoktól függően – de mindenhol szempont ahol intézményes
vízi sportolás zajlik. Aki csak egyszer is látta hogy pl. a Westhaven
marinában (Auckland) hogyan szállnak be vitorlás tanulók a hajókba, majd
ezzel kontrasztban látta hogy itthon hogyan fröccsöznek Kékszalagon végig
egyesek a hajóban, pontosan érti mire gondolok. A világ olyan tájain ahol a
vízi kultúra általános konvencióként kezel bizonyos biztonsági kérdéseket és
erre szocializálódnak a résztvevők is,
ott a lazább szabályozás keretei között is biztonságosabb a vízi sportolás,
míg ahol ez a kultúra nincs meg, ott hiába próbálkoznának a szigorítással
is. Közép-európában a szabályozás erősebb – a Garda-tavon úgy megbüntetnek
mentőmellény nélkül mint a sicc. Kelet-európában, nálunk? Itt
tagadhatatlanul jelen van egy „brahizós” hozzáállás is. Ennek egyik jeleként
nem egyszer fordul elő a Sportkörünknél, hogy a kölcsönzés feltételéül
szabott mentőmellény-használat miatt a bérlő „sporttárs” megsértődik és
inkább ki sem megy a vízre (adott esetben „Ugyanolyan szar hely lesz így a
Balaton mint a Garda-tó!”- megjegyzéssel). Ennek részben ellenhatásaként a
jogszabályok igyekeznek a biztonság jelszavával korlátozni a vízi sportolás
lehetőségeit (bár van ellentétes irányú változtatásra is példa).
Megjegyzendő továbbá hogy a jogszabályoktól függetlenül az elmúlt húsz év
jogalkalmazási gyakorlata is igencsak vegyes.
A különböző vízi
eszközök kipróbálása és a hozzájuk tartozó előírások |
Remélem a fentiekből egyértelműen kiderül hogy a vízbiztonság meglehetősen
összetett kérdés és annak bizonyos elemeit kiragadva nehéz egyértelmű
igazságokat tenni. A nyilvánvaló mentőfelszereléseken és a megfelelő
fizikai-mentális-szakmai felkészítésen, felkészülésen túl – adott
körülmények között – szinte bárminek lehet biztonsági szerepe és
jelentősége, akár a megválasztott napszaknak, a megválasztott gyakorlási
feladatnak hogy csak elvontabb példákat említsek, de biztonsági szerepe
lehet a parton, kikötőkben, szörfös centrumoknál felhúzott különféle
zászlóknak; a használható vízterületet jelző bójáknak; ár-apály, illetve
áramlási táblázatnak a kikötőkben vagy vízi centrumokban, viharjelző
rendszereknek, meteorológiai ismereteknek, helyi sajátosságoknak, ésatöbbi.
Mindezeknek a figyelembevételét, az ezzel kapcsolatos kockázati tényezőket a
vízi sportoló több éven keresztül felépített rutin során tanulja meg –
párhuzamosan a saját képességei korlátaival, illetve azok fokozatos
tágításával.
Jó szelet:
Galántha Gergő
Fotó a kilencszeres vitorlázó világbajnok Majthényi
Szabolcsról,
aki ez alkalommal egy tőkesúlyos, kabinos vitorlás kormányánál
ül a Balatonon, enyhe szélben. Az öltözék a test hőháztartásának
optimális szinten tartásával nemcsak a hipotermia elkerülését,
hanem a versenyen való sikeres szerepléshez szükséges maximális
fizikai és szellemi koncentráció lehetőségét is biztosítja.
|
Nem vagy bejelentkezve, ezért hozzászólásod csak moderálás után fog megjelenni.
Sikeresen hozzáadtuk a terméket a kosaradhoz!
Hibás email vagy hibás jelszó!
Feldolgozás folyamatban...