Vízbiztonság és vízi baleset


2013.11.12

Gondolatok és észrevételek a vitorlás vízi sportok biztonsági kérdéseiről a 2013. október 23-i vízi baleset kapcsán

Jelen cikk az egyik balatoni szörf- és vitorlás iskolának a baleset után néhány nappal saját célra készült belső elemzésének kiegészített változata, melyet kérésünkre rendelkezésre bocsátottak és amelyet gondolatébresztés céljából ezúton közlünk.

A 2013. október 23-i balatoni szörfös szerencsétlenség – noha elszigetelt esetről van szó - jó néhány vizet szerető emberben kérdőjeleket ébreszthetett aziránt, hogy vajon hol húzódik a biztonságos vízi sportolás határa, hogyan történhet meg, hogy egy gyakorlott, rutinos szörfös alulmarad az elemekkel folytatott küzdelemben. Az eset kapcsán valamiféle igazi szakmai vita még nem bontakozott ki, és félő az is hogy ezek majd nem a célravezető mederben, a vízbiztonság kérdéskörében mennek tovább, hanem jogszabályi-tiltási-engedélyezési kérdésekbe torkollnak. Mindezek miatt szükségesnek tartottam, hogy saját vízisportoló közösségünk részére rögzítsem az esettel kapcsolatos észrevételeket, gondolatokat, netán tanulságokat, mindezeket kifejezetten a vízbiztonság szempontjából, fenntartva eddig is képviselt álláspontomat, hogy megfelelő keretek között a windszörfözés kifejezetten biztonságos sportnak tekinthető. Az „okoskodásra” a fentieken túl az is késztetett, hogy az általunk és mások által évente tartott több száz szörf- és vitorlás tanfolyamon éppen a vízbiztonságra nevelés kell hogy az egyik fő szempont legyen, tehát aki ilyesmit oktat, annak kötelessége végiggondolni egy ilyen esetet. Más öreg versenyzőkhöz hasonlóan én magam 1989 óta számos kisebb-nagyobb vízi vészhelyzetben (szaknyelven: havária) vettem részt, lényegében minden szerepben (vitorlás, szörf, motorcsónak, mint mentett, mentő, segítő, oktató és semleges szemtanú egyaránt, versenyen, túrán, parton). Azt szeretném, hogy az alábbi szubjektív, de gyakorlati tapasztalatokkal megalapozott észrevételek gondolatébresztőként hassanak Sporttársaink részére. Előre bocsátom azt is, hogy én a magam részéről élesen megkülönböztetem a normális (kezdők, középhaladók számára is alkalmas) körülmények között történő és valamiféle felügyelet alatt zajló szörfözést és vitorlázást (ebbe beletartozik egy kölcsönzőben vagy klubban történő bérlés is), valamint az ettől jelentősen eltérő, az extrém sport kategóriájába tartozó viharos és egyéb extrém időjárási körülmények között lényegében individuálisan végzett vízi sporttevékenységet (erős szeles vitorlázás, „viharszörfözés”, freestyle, wave stb.)

Eltérőek a vélemények abban hogy melyik vízi sportot pontosan milyen életkorban ideális elkezdeni,
de a vízhez szoktatásnak, a vízi törvények megtanulásának és a vízisportok megszerettetésének
már gyerekként neki lehet állni.

Én a vízi baleseteknél nehezen tudom elfogadni a „véletlen szerencsétlenség” teóriáját. Elméletileg ugyan elképzelhető különleges eset – tehát hogy a sportolásnál várható körülmények és a várható fizikai és mentális terhelés előzetes, reális és felelősségteljes felmérése ellenére mégsem úgy reagál az emberi szervezet mint ahogy az a felkészültségi szintje alapján jogosan várható lenne -, de a vízi baleseteket utólag vizsgálva általában ilyenkor is az derül ki, hogy a körülmények vagy a felkészültségi szint előzetes felmérése mégsem volt teljesen reális. Minden vízi tevékenység, akár a nyári fürdőzés is rendelkezik egy bizonyos szintű inherens rizikófaktorral, de ez ésszerű korlátok között tartható. Ennek illusztrációjára vizsgáljuk meg a hosszú kihagyás utáni (szezon eleji) vízreszállást. A vízi sportoló lehetőleg nem a saját képességei határát jelentő időjárási körülmények között kezdi a szezont, hanem fokozatosságra törekszik; de ha mégis vízre száll ilyenkor, van vele edzőmotoros; ha az nincs, akkor edzőpartner; ha mégis úgy dönt hogy egyedül megy be, a parton rögzítheti vagy közlölheti a használt vízterületet és érkezése várható időpontját (vö. a túravitorlázóknál: „túranapló”); de ha mindez mégis elmarad, már a puszta tény hogy HOL száll vízre, döntő jelentőségű lehet: ugyanis egy vitorlás- vagy szörfklubban, iskolában az éppen a parton tartózkodó de amúgy rutinos vízi emberek automatikusan számon tartják hogy ki szállt vízre, mi tőle a megszokott, várható magatartás (pl. a vízen töltött idő hossza), akiktől egyúttal előzetes megbeszélés nélkül is várható hogy azonnal intézkednek ha valami nem stimmel a vízen. Ezt a példát lehetne szinte a végtelenségig nyújtogatni, egy azonban remélem egyértelműen látszik: valami „kiskaput” a vízre szállt sportoló mindig hagy maga után, amivel kisebb-nagyobb esélye a megmenekülésre megmarad akkor is, ha önerőből nem tudná megoldani az esetleges haváriát vagy minden látszólag összeesküdne ellene. Egy felületes szemlélő sokszor csak annyit lát a viharos Balaton partján, hogy egy macsó levágtat a partra és rohan be a vízbe; de ha az imázs hátterében a fenti gondolkodásmód egyértelmű jeleit látjuk, akkor valóban profinak tarthatjuk az illetőt, továbbá biztonságosnak a vízreszállást. Tehát a „biztonság” kérdését nem lehet leegyszerűsíteni arra, hogy pl. valakin van-e vagy nincs mentőmellény, vagy hogy a jogi szabályozás milyen mértékben korlátozza a szörfözést és a vitorlázást: minden a kontextus egészén múlik. Egyes biztonsági eszközök, pl. a mentőmellény egyértelműen növeli ugyan a biztonsági faktort, azonban part felől fújó (offshore) szélviszonyok között mentőmellényben is a hipotermia áldozatául eshet az esetleges haváriát önerőből megoldani nem képes sportoló. Part felé fújó (onshore) szélben bekövetkezett havária esetén, különösen ha többen együtt sportolnak, akkor akár mentőmellény hiányában sem kell feltétlenül nagyobb kockázattal számolni, hiszen jó eséllyel még a hipotermia beállta előtt partot ér a sodródó szörfös.

Mi is az a hipotermia? A szervezet fokozatos kihűlése, egészen addig a pontig amikor már az képtelen az életben maradáshoz szükséges funkciókat ellátni. Ez a jelenség különösen vízben lehet veszélyes, mivel a víz hőelvonó képessége igen nagy. A hideg vízbe került személy pulzusa fokozatosan csökken, illetve egyenetlenné válik, mentális zavar keletkezik, az izomzat koordinációja csökken, majd fokozatosan elmerevedik, bizonyos idő elteltével a vízbe esett személynél beáll a klinikai halál; avagy a mozgás- és légzésképtelen személy a vízben megfullad. A hipotermia végső stádiuma meglepően hamar, 10 C fokos vízben akár egy órán belül is bekövetkezhet, de minden, a testhőmérsékletnél alacsonyabb hőmérsékletű - tehát akár 20 C fok feletti - vízben is számolni kell vele megfelelően hosszú időtartam alatt.
Egy vízbe esett és megszakítás nélkül vízben tartózkodó személy számára tehát még akkor is veszélyt jelenthet a hipotermia, ha egyébként a sportolás céljára megfelelő neoprén vagy száraz ruházatban van. Ez utóbbi tényezők ugyanis csak késleltetik a hipotermia beálltát (azaz több idő van a mentésre), de meg nem szüntetik a folyamatot. Sőt, a mozgás (pl. a part felé úszás a menekülés céljából) kifejezetten negatív hatású: az izommozgás következtében termelődött extra hőmennyiséget a víz ugyancsak azonnal elvonja és így még hamarabb következik be a szervezet teljes hővesztése.
Egy szörfösnek vagy vitorlázónak mindig számolnia kell a hipotermia veszélyével, hiszen a borulás, vízbe esés (a „havária”) része a vízi sportolásnak. A rutinos, felkészült vízi sportoló viszont éppen technikai tudásának köszönhetően ritkán esik vízbe, illetve keveset marad víz alatt, ezért a hipotermia enyhe szimptómáival is kevésbé szembesül, mint az, akinek nehézsége van pl. a vízből indulással, és „elmerevedik” az izomzata a hideg vízben – ezért hamarabb is kezd aggódni. A hipotermia puszta lehetősége azonban mind a gyakorlatlanabb, mind a gyakorlottabb vízi sportoló esetében fennáll, eltérő okokból; az előbbiek esetében tehát ez inkább az alacsonyabb szintű technikai tudásból következik, a gyakorlottabbaknál ez inkább technikai probléma (a felszerelés használhatatlanná válása) vagy sérülés következménye lehet. Tehát az a vízi sportoló jár el felelősségteljesen, aki technikai tudásától függetlenül biztosítja a mentés puszta lehetőségét. Ez a lehetőség szinte „automatikusan” jelen van amikor valaki nem egyedül sportol a vízen vagy vízitelepről indul és jól belátható vízterületen tartózkodik, valamint biztosítja megfelelő ruházat és mentőmellény viselésével, illetve további biztonsági szempontok betartásával hogy az esetlegesen szükségessé vált mentés megkezdéséig nem következik be a hipotermia súlyosabb stádiuma. Egyedül vagy kietlenebb vízterületen való sportolásnál egyéb eszközökkel lehet/kell biztosítani a megfelelő biztonsági körülményeket.

Vészhelyet szimuláció: borulási gyakorlat, amely még az enyhe vízi körülmények
esetében is számos meglepő tapasztalattal szolgál a tanulók számára.

A 2013. október 23-i balatoni eset részleteit kevéssé ismerjük, de a főbb tények alapján megkockáztatható néhány következtetés és felmerülnek további kérdések is, kifejezetten a vízbiztonság szempontjából. Elméleti fejtegetésünknél abból indulunk ki, hogy a balesetnek nem volt jelenleg általunk nem ismert különleges oka (a rendőrségi vizsgálat még tart), a balesetet szenvedett sportoló megfelelő technikai tudással rendelkezett, megfelelő fizikai állapotban volt, továbbá édesapja összefoglalója szerint:

„- Laci felesége elmondása szerint 23-án szerdán 13 órakor ment le szörfözni
- a kb. 15 fokos vízre elég jól felkészült, egy rövidnadrágos ujjatlan alsóruha, ujjatlan hosszú szörf ruha, szörfkabát, derékmelegitő, szörfcipő és trapéz volt rajta, mikor megtalálták
- 13 óra 45 perckor érkezett egy segélykérés a vízirendőrséghez egy közelben elhaladó vitorlás kapitányától, aki egy vízbeesett feltehetően szörfös integetésére lett figyelmes; a kapitány a szörföt a közelben már hiába kereste, majd az erős hullámzásban a direkt segitségnyújtást elmulasztotta
- a vízirendőrség órákon keresztül eredménytelenül cirkált a viszonylag pontatlanul megadott helyszínen, Balatonfüred - Zamárdi vonalában a déli parttól mintegy 1000-1500 méterre
- a szörföt már 16 óra körül megtalálták Alsóörs térségében, ahol egy helyi vitorlásklubba szállították, és csak két nappal később a sajtóból értesülve jelentették a rendőrségnek
- a sértetlen szörfön a papucsokba gondosan belefeszítve épen megmaradt a két részből álló összetolható árboc (árboctörés kizárható), de a vitorla, a bummrúd és a gyök egy darabja hiányoztak
- a család riasztása után a vízimentők este 10 óra után újabb kereső akciót indítottak, amelyet éjjel 3 óra körül a hypothermia határán kimerülten, de eredmény nélkül félbeszakítottak
- Laci holttestét kétnapos intenzív keresés után egy halász fedezte föl 25-én koradélután a Siófok és Alsóörs közötti meteorológiai mérőszondák közelében
- Laci arcán mindkét oldalon egyvonalban húzódó hatalmas véraláfutások láthatók, de a szörf összecsomagolása még tervszerű tudatos eljárásra utal”

Az ismert, illetve feltételezett tények, valamint kompetens sporttársakkal való megbeszélések alapján úgy véljük, hogy a szerencsétlenség több emberi tényező, döntés, illetve hiba együttes következményeként történhetett meg (vagy legalábbis ezek túl nagy mértékben járultak hozzá a balesethez), és ezen az sem változtat, hogy sokszor és sokan ugyancsak elkövetik ezeket, bár ehhez hasonló szerencsétlen következmények nélkül. Melyek is lehettek ezek a problematikus tényezők?

1. kép: Társaságban a szörfözés mint közösségi élmény (is) rögzül a tanulók számára.
2. kép: Elméleti megbeszélés a parton. Ilyenkor lehetőség van  nemcsak a felszerelések tulajdonságainak megismerésére,  de a többiek tapasztalatainak közös elemzésére is.
3. kép: Az úszni tudás természetesen belépő a vízi sportokhoz. A szabad vízen végzett játékos csoportos és úszó gyakorlatok azonban további készségfejlesztéssel, önismerttel járnak együtt.

1. Szörfözés egyedül.

Nem tudunk arról hogy kompetens személy lett volna a vízen vagy a vízparton a szerencsétlenül járt sportolóval. Gyakorlati tapasztalataimból kiindulva, ezt a hiányosságot sem a vízen „alkalmilag” felbukkanó túravitorlázók, sem a vízirendőrség adott esetben aktív közreműködése, mentési kísérlete nem pótolhatja. Az ilyen mentési kísérletekre amúgy is sok esetben túl későn kerül csak sor.
Számomra egyelőre megmagyarázhatatlan külön fejezete ennek a történetnek a bejelentést megtevő vitorlás, amely a megmenekülés váratlan esélyét jelenthette volna (?). További részletek ismerete hiányában csak alapkérdések merülhetnek fel. Elvesztette volna a vitorlás kapitánya a látótávolságból a vízben lévő személyt? Vagy egyéb okok, pl. manőverezési nehézségek késztethették a továbbhaladásra, azt gondolván hogy a bejelentéssel megtörténtek a szükséges lépések? A kapitány fel kellett hogy ismerje a vészhelyzetet, ezt a rendőrségi bejelentés ténye is mutatja. Innentől kezdve viszont klasszikus „ember a vízben” szituációról van szó, a kötelező segítségnyújtást nemcsak a józan ész, de a hajózási törvény és a HSZ is kötelezően előírja. Ugyanakkor tény az is, hogy viharos szélben vitorláshajóról menteni nagyon nehéz, szinte lehetetlen feladat annak akinek ebben nincs gyakorlata – és a hazai túravitorlázók jelentős része (megint csak tisztelet a kivételnek) tapasztalataim szerint erre sem mentálisan, sem szakmailag nincs felkészülve, hiába kötelező vizsgafeladat a vízből mentés a kedvtelési célú hajóvezetői jogosítvány megszerzése során. Mindenesetre, ha a mentési kísérletek nem is járnak sikerrel, még akkor is maradnak lehetőségek az életben maradási esélyeket jelentősen megnövelő akciókra, hiszen egy vitorlás hajó kötelező felszerelései között számos vízbe dobható úszó test (pl. mentőpatkó, mentőmellény) található, illetve a segítségnyújtás megérkeztéig a hajó is a helyszínen maradhat. Erős szélben ugyan nehéz egy rossz menettulajdonságú túrahajóval, hiányos vagy gyakorlatlan legénységgel negyedszelezni és manőverezni, a félszelezés azonban (amely lehetővé teszi egy sodródó személy vagy tárgy körzetében tartózkodást) még kizárólag orrvitorlával is általában végrehajtható (horgonyozni, vitorlákat lehúzni viharban kényes és a manőverezőképességet hosszú időre veszélyeztető művelet még megfelelő motorral rendelkező vitorláson is). További részletek ismerete hiányában nem merem tovább boncolgatni a segítségnyújtás esetleges elmaradásának ezt a kérdéskörét, de az a szörfös aki rákényszerül „véletlen” megmentésre, az sajnos már korábban átlépte a kritikus biztonsági szintet.
A bejelentést követő vízirendőrségi kutatás – a hipotermiának az adott időjárási körülményekből miatti közeli beállása miatt – már eleve a kritikus időszakban történt, hiszen a vitorláshajóval való „találkozás” is minden valószínűség szerint már rövidebb-hosszabb idővel a szörfös valószínűsíthető technikai problémájának bekövetkezte után történhetett. Nem tudom ugyanakkor azt sem, hogy a bejelentésnek, az intézményes vízimentésnek, illetve keresésnek hogyan működik a rendszere, illetve van-e esetleg valamiféle „riadóterv”, „riadólánc”; nincs említés ugyanis csoportos kutatásról, a VMSZ közreműködéséről vagy egyéb szervezetek (pl. vitorlás klubok) mozgósításáról. Ez talán megérne egy intézményes megoldásra.

Red Bull Storm Chase - szándékosan a legdurvább viharokat keresik
De a biztonságra nagyon odafigyelnek!

2. Mentőmellény hiánya.

Egy átlagos fizikai adottságú felnőtt vízszínen való fenntartásához elegendő (lenne) 20-30 N felhajtóerővel rendelkező öltözet vagy mellény. Az úszást segítő mellények legkisebb szabványkategóriája 50 N felhajóerővel rendelkezik.

A neoprén ruházat ugyan biztosít valamennyi felhajtóerőt, de a mentő- illetve úszást segítő mellény természetesen minden szempontból nagyobb biztonságot és láthatóságot nyújt. Fentebb volt szó arról, hogy az úszás vagy egyéb izommozgás csak gyorsítja a hipotermia kialakulását. Ezt az időtartamot leginkább „magzati pózban” lehet meghosszabbítani, ami legkönnyebben mentő- illetve úszást segítő mellényben valósítható meg, amikor a vízbe esett személynek nem kell úszó mozgással fenntartania magát a vízen. A megfelelő úszást segítő mellény továbbá újabb testet melegítő neoprén réteget biztosít.
Vannak azonban akik szakmai (sportolási) okokból vitatják a „mentőmellény” használhatóságát (én is így tettem korábban). Ez az álláspont azonban mára számomra nem elfogadható, hacsak valaki nem a vízbiztonság általános kontextusának figyelembevételével érvel (persze senki nem ezt teszi). Fejlettebb vízi kultúrával rendelkező helyeken a szabályok és a felügyelet is a sportolási szempontoknak megfelelően differenciál a megfelelő biztonsági felszerelések, így a különböző kategóriájú mentő- és ún. úszást segítő (pfd) mellények között. Ez utóbbiak többféle típusa kifejezetten azért került kifejlesztésre, hogy a különböző vízi sporttevékenységek ne ütközzenek problémába használatuk közben. Ennek a különbségtételnek a lényege szinte alig ment át itthon a köztudatba, a hazai jogszabályok sem differenciálnak. Megfelelő „mentőmellényben”, azaz szörfözéshez készített úszást segítő mellényben tehát igenis lehet rendesen szörfözni, sok szörfös számára a pfd már magától értetődő része a felszerelésnek (nyilván egy motoros futárt is „zavar” valamilyen szintig a sisak). Valóban vannak viszont olyan népszerű vízterületek, ahol a pfd sem kötelező (pl. Prasonisi). Ilyen helyeken viszont más eszközökkel oldják meg a dilemmát: pl. a helyszínen külön erre a célra fenntartott mentőapparátusok (vagy egyéb helyi szokások) segítségével biztosítják a vízbiztonságot a „kocaszörfösök” részére is. Ami a versenysportot illeti: a versenyek (nagyrészt pályaversenyek) döntő többségében kötelező a pfd viselése, szörfön és vitorláson egyaránt. A versenyeken is vannak természetesen kivételek, PWA rendezvényeken nem használnak mentőmellényt, de nem meglepő módon ilyen esetben szintén bevetnek egyéb eszközöket a vízbiztonság megteremtése céljából. Tudtommal egy pwa rendezvényen az apparátusok elég hamar összeszedik azt, aki balesetet szenvedett - tehát adott esetben még pfd nélkül is nagyobb lehet a biztonsági szint, mint egy lerobbant kisrocsóval felügyelt balatoni ilyen-olyan klubversenyen, mentőmellényben. Ehhez még hozzátehetjük azt a tényt, hogy a tripla loopot gyakorló (és a felvételek során pfd-t nem viselő) profi pwa versenyzők évente több száz napot töltenek vízen és szárazföldön egyaránt ezekre a versenyekre való felkészüléssel (a hazai freestyle profik felkészülési programját az alapozástól a versenyszezon végéig nem ismerem részletesen).

3. Szörfözés part felől fújó (offshore) szélviszonyok között.

Freestyle a part közelében

Erős szeles szörfözés
oktató felügyeletével

Ilyenkor egy szörfösre a következő nehézségek várnak a parthoz közel eső sávban: még indulás előtt nehéz megítélni kint a vízen uralkodó szélviszonyokat, amely megnehezítheti a megfelelő felszerelés kiválasztását is; pöffös szél, azaz hirtelen nagy nyomások és kihagyások váltakozása a parti domborzati viszonyok következtében; forgolódó szélirány, ugyancsak a parti domborzati viszonyok következtében. Ezek a nehezítő hatások részben csökkennek a parttól való távolság növekedésével, tehát parttól távolabb (ahol viszont nagyobbak a hullámok) könnyebb LEHET a szörfözés, de ilyen körülmények között azonban rendkívül körülményes, időigényes, és kimerítő szél ellenében visszacirkálni a parthoz még bármilyen technikai vagy fizikai probléma nélkül is, különösen kis méretű szkeggel rendelkező, erős szélre tervezett kis űrméretű szörfdeszkán. Havária esetén (pl. technikai probléma mint vitorlaszakadás) pedig a szörfös egyre messzebb sodródik a parttól, hiszen visszaúszni (a deszkával lehetőleg együtt maradva) a viharos szél ellenében szinte lehetetlen. Mindezen nehézségekkel persze egy gyakorlott szörfös tisztában is van, de a part felől fújó szél valódi nehézségeit jól szemlélteti az a tény, hogy viharos északnyugati szélben a Balatonfüred alatt rendezett szörfversenyek során sokszor menteni kell a versenyzők jelentős részét mert nem tudnak visszacirkálni a partra.
Természetesen sok szörfös – hozzám hasonlóan - ragaszkodik kedvenc „spotjához” széliránytól függetlenül, de a kérdéses napon is voltak olyanok akik éppen a déli szél miatt az északi partot választották a vízre szálláshoz. Ilyen esetben ugyanis havária esetén vissza part felé sodorja őket a szél.


4. A parttól túl távol való szörfözés.

Ezt a vitorlással való találkozás ténye valószínűsíti, mivel a marásvonal Zamárdinál igen messze van a parttól, s ezt vitorlással még déli szélben sem tanácsos megközelíteni). A Hajózási Szabályzat (HSZ) a vitorlás vízi sporteszközök – köztük a windszörf - parttól való felhasználását a parttól számított 200m-es sávra korlátozza 6 Bft erősségű szél felett. Évek óta vita tárgya a jogalkotók, a jogalkalmazók és a sportolók között az ilyen jellegű korlátozásoknak a mértéke, illetve megléte, alkalmazása, valódi tartalma, hiszen egy 200m-es sáv megfelelő szél esetén egy windszörffel szinte másodpercek alatt bejárható. A jelenleg érvényes szabályozás és joggyakorlat sem egyértelmű egyébként, és a HSZ sem rendelkezik arról hogy ezt a küszöbértéket átlag szélerőnek vagy legerősebb nyomásnak kell-e venni. Anélkül hogy állást foglalnék ebben, egyértelmű hogy egy, a parthoz közelebb balesetet szenvedett szörfös még a fentebb említett nehézségek fennállásával is nagyobb esélyekkel keveredhet ki a partra. Természetesen még ilyen esetben sem hagyhatja el a szörfös a deszkáját, és ilyen esetben sem biztos egyáltalán hogy bármilyen közel is van a parthoz, egy balesetet követően széllel szemben ki tud vergődni a partra. Ugyanakkor az aktuális eset sajátossága az is, hogy csak a parttól messzebb lévén találkozhatott a vitorlás hajóval, erre a part 200 m –es körzetében nem kerülhetett volna sor (feltételezve minimum 1,5m fix merülést a vitorlásnál). A parttól távol való szörfözésnek egyébként lehet(ett) egyéb, akár szakmai oka is: „kinn” egyenletesebb a szél, amiben könnyebb – bizonyos értelemben biztonságosabb LEHET – a szörfözés mint a közvetlenül a part alatti pöffös szélben; vagy éppen nagyobb hullámokon akart gyakorolni a szörfös.

5. A deszka elhagyása vagy elvesztése.

A deszka a legfontosabb, végső menekülési platform (még egy alacsony térfogatú deszka is), amelyet semmilyen körülmények között nem szabad elhagyni, még abban az esetben sem, ha ez a rigg elvesztésével jár – ez az alap windszörfoktatás egyik sarkalatos biztonsági szabálya. A rigg „megmentésének” nyomai három dologra is utalnak: egyrészt arra, hogy a valószínű technikai probléma (talán a gyök eltörése) NEM lehetett oka a deszka elvesztésének, másrészt: a szörfös valamilyen okból nem mérte fel a valódi veszélyt és ezért kezdhette el összecsomagolni a rigget miközben elvesztette a deszkát, harmadrészt: a szörfös ekkor még fizikai teljesítőképességének birtokában lehetett (különben nem kezdte volna elcsomagolni a rigget). A téves helyzetmegítélés (tehát hogy biztonsággal elcsomagolható a rigg miközben nem lehet annyit törődni a deszkával) következhetett a beálló hipotermiából vagy sérülésből – de paradox módon akár abból is, hogy éppenséggel a sportoló teljesen „jól” volt, nem érzékelt veszélyt. Elszabadult deszkát, viharos szélben, nagy hullámokban viszont szinte lehetetlen utolérni ha az egyszer eltávolodott a szörföstől.

Csomó-, kötél- és anyagismeretek
a vízitáborban

Elgondolkodtató kell legyen, hogy a fenti pontok közül ha csak egy is hiányozik, milyen sokkal megnövekszik a biztonsági faktor, még az ismert extrém körülmények között is, amelyeket külön nem részleteztünk: erős szél, hideg víz, októberi szörfözés (amikor a balatoni vízi tevékenység jóval alacsonyabb fokú mint nyáron). Ugyancsak nem könnyen súlyozható hogy melyik veszélytényező hiánya nyújthatott volna több, akár elégséges biztonságot. Ezt mindenkinek a saját gondolataira bízom mert éppen ez a cél (nekem van egyébként sorrendem). Ugyanígy fel kell tudnia mérni egy rutinos vízi sportolónak azt is, mikor túl nagy a kockázat, és ha nem tud vagy nem akar változtatni valamilyen oknál fogva a veszélytényezőkön, akkor inkább nem száll vízre - ami, egyébként, sokszor nagyon nagy önuralmat igényelne, ezt magamról tudom – ezért szörfösként úgy vélem, a szörfözés elhalasztásánál könnyebb dolog a vízreszállás előtt a veszélyfaktor(ok)on változtatni, illetve csökkenteni.
Sajnos ahogy minden emberi tevékenységnél, beleértve bármilyen sporttevékenységet is, egy bizonyos reális rizikószint nem kiküszöbölhető, ez talán nem is cél. Az október 23-i balesettel némileg kontrasztba hozható egy néhány nappal azután a Köln melletti liblári tavon történt halálos kimenetű vízi baleset. Erről egyelőre még kevés részletet tudunk, az azonban tény, hogy náluk nem volt jelen annyi kifogásolható veszélytényező mint amelyeket a balatoni baleset kapcsán felsoroltunk; azaz vitorlás jolle került bajba (egy vitorlás általában több menekülési lehetőséget rejt magában); ketten voltak a fedélzeten; mindenki viselt mentőmellényt; a partról (a klubból) követték az eseményeket; a vitorlázók nem hagyták el a felborult hajót; a mentési akció időben megtörtént. A tragédia mégis megtörtént, és bár feltételezhetőek a szakmai felkészültséggel vagy egészségügyi, életkori okok, mégis úgy vélem, hogy ha már (valószínűleg hibásan) úgy döntött a páros hogy vízre száll, mégis elég sokat tettek a biztonságért (bár nem mindent).

Elvonatkoztatva a szomorú esetektől és ismét általános szintre emelve a szörfözés és vitorlázás biztonsági kérdéseit, megállapítható hogy ezt sok helyen sokféleképpen kezelik, vitorlás és szörfös kultúrától, valamint földrajzi adottságoktól függően – de mindenhol szempont ahol intézményes vízi sportolás zajlik. Aki csak egyszer is látta hogy pl. a Westhaven marinában (Auckland) hogyan szállnak be vitorlás tanulók a hajókba, majd ezzel kontrasztban látta hogy itthon hogyan fröccsöznek Kékszalagon végig egyesek a hajóban, pontosan érti mire gondolok. A világ olyan tájain ahol a vízi kultúra általános konvencióként kezel bizonyos biztonsági kérdéseket és erre szocializálódnak a résztvevők is, ott a lazább szabályozás keretei között is biztonságosabb a vízi sportolás, míg ahol ez a kultúra nincs meg, ott hiába próbálkoznának a szigorítással is. Közép-európában a szabályozás erősebb – a Garda-tavon úgy megbüntetnek mentőmellény nélkül mint a sicc. Kelet-európában, nálunk? Itt tagadhatatlanul jelen van egy „brahizós” hozzáállás is. Ennek egyik jeleként nem egyszer fordul elő a Sportkörünknél, hogy a kölcsönzés feltételéül szabott mentőmellény-használat miatt a bérlő „sporttárs” megsértődik és inkább ki sem megy a vízre (adott esetben „Ugyanolyan szar hely lesz így a Balaton mint a Garda-tó!”- megjegyzéssel). Ennek részben ellenhatásaként a jogszabályok igyekeznek a biztonság jelszavával korlátozni a vízi sportolás lehetőségeit (bár van ellentétes irányú változtatásra is példa). Megjegyzendő továbbá hogy a jogszabályoktól függetlenül az elmúlt húsz év jogalkalmazási gyakorlata is igencsak vegyes.

A különböző vízi eszközök kipróbálása és a hozzájuk tartozó előírások
megismerése segít a biztonsági kérdések differenciáltabb megközelítésében is.

Remélem a fentiekből egyértelműen kiderül hogy a vízbiztonság meglehetősen összetett kérdés és annak bizonyos elemeit kiragadva nehéz egyértelmű igazságokat tenni. A nyilvánvaló mentőfelszereléseken és a megfelelő fizikai-mentális-szakmai felkészítésen, felkészülésen túl – adott körülmények között – szinte bárminek lehet biztonsági szerepe és jelentősége, akár a megválasztott napszaknak, a megválasztott gyakorlási feladatnak hogy csak elvontabb példákat említsek, de biztonsági szerepe lehet a parton, kikötőkben, szörfös centrumoknál felhúzott különféle zászlóknak; a használható vízterületet jelző bójáknak; ár-apály, illetve áramlási táblázatnak a kikötőkben vagy vízi centrumokban, viharjelző rendszereknek, meteorológiai ismereteknek, helyi sajátosságoknak, ésatöbbi. Mindezeknek a figyelembevételét, az ezzel kapcsolatos kockázati tényezőket a vízi sportoló több éven keresztül felépített rutin során tanulja meg – párhuzamosan a saját képességei korlátaival, illetve azok fokozatos tágításával.

Jó szelet:

Galántha Gergő

Fotó a kilencszeres vitorlázó világbajnok Majthényi Szabolcsról, aki ez alkalommal egy tőkesúlyos, kabinos vitorlás kormányánál ül a Balatonon, enyhe szélben. Az öltözék a test hőháztartásának optimális szinten tartásával nemcsak a hipotermia elkerülését, hanem a versenyen való sikeres szerepléshez szükséges maximális fizikai és szellemi koncentráció lehetőségét is biztosítja.
(Fotó: Cserta Gábor)

___ad_zone_4___



Cimkék

Hozzászólások

Hozzászólok - +

Nem vagy bejelentkezve, ezért hozzászólásod csak moderálás után fog megjelenni.








99166
Írd ide az ellenörző számot:

Kiemelt ajánlataink

Komplett wingfoil

569 000 - 889 000 Ft

950 000 - 1 043 000 Ft

Komplett wingfoil
Pat Love bukósisak

16 990 Ft

27 000 Ft

Pat Love bukósisak
Mystic Star 5/3 backzip

69 000 Ft

113 000 Ft

Mystic Star 5/3 backzip
Starboard Futura 2023

699 000 - 729 000 Ft

1 059 600 Ft

Starboard Futura 2023
Starboard Carve 2023

465 000 - 679 000 Ft

787 600 - 995 600 Ft

Starboard Carve 2023
Duotone E_Pace 2022

189 000 - 245 000 Ft

299 000 - 398 000 Ft

Duotone E_Pace 2022
ION Amaze Core 5/4

75 000 Ft

126 000 Ft

ION Amaze Core 5/4
Ascan Jibe

16 900 Ft

Ascan Jibe
Duotone S_Pace

228 000 - 265 000 Ft

353 000 - 411 000 Ft

Duotone S_Pace
Pat love impact vest

32 000 Ft

52 000 Ft

Pat love impact vest
Starboard Carve 2023

465 000 - 679 000 Ft

787 600 - 995 600 Ft

Starboard Carve 2023
ION Icon deréktrapéz

69 000 Ft

142 000 Ft

ION Icon deréktrapéz