A boxer, légy, és az uszonyok osztódása.


2013.06.19

Naish Boxer 2013

NP - The Fly 2013

Szenzáció! A legújabb, design díjas, 3 latnis, ultra-kompakt "Box the Fly" vitorlánk már kapható! Ezzel a 2009 április 1.-én megjelent viccesnek szánt álhírrel próbált gúnyt űzni a North Sails a konkurenciának. A kitalált név magáért beszélt, nem volt nehéz kitalálni, hogy a NeilPryde frissen bevezetett the Fly, illetve a Naish Sails már régóta futó Boxer vitorlájára utaltak vele. Mindkét vitorla kompakt szabású, a boxer 2008 óta 4 latnis, a North sorozatában pedig egy ideig még kizárólag 5 latnis modellek szerepeltek.

Az "északi" csapat a jól sikerült áprilisi tréfán még sokáig nevetett, majd 2012-ben, mikor már teljesen elmúlt a sok nevetés mellékhatásaként jelentkező kínzó rekeszizomgörcs, a wave sorozatot kíbővítették egy teljesen új darabbal, megjelent a 4 latnis, multi-szkeges deszkákra optimalizált, minden korábbinál kompaktabb North vitorla. Az álhír pedig már jó régen eltűnt a weboldalról. (A PWA-n még ott van, bár kép már ott sincs hozzá.)

Talán a North Sails volt az utolsó nagy gyártó, mára már szinte minden márka kínálatában megtaláljuk a klasszikus 5 latnis konstrukció mellett a 4 latnis kompakt vitorla sorozatot is. A kérdés jogosan merül fel egyesekben, hogy a régi-új 4 latnis konstrukció, a többszkeges wave-deszka mizériával együtt csak egy jól kitalált marketing fogás, vagy vannak helyzetek, mikor ezek tényleg jobban működnek a már sok éve jól ismert 5 latnis vitorla / szimpla szkeges deszka összeállításoknál?

Egy kis történelem

A széllovaglás hőskorában Robby Naish az egyik első szörfös volt, aki széllel hajtott szörfjével a nagy hullámok közé merészkedett, majd évekig dominált az erre a stílusra kitalált wave versenyeken. Az epoxy árbocokkal szerelt, mylar, dacron anyagokból varrott, PVC ablakokkal ellátott kőkorszaki wave vitorlákba eleinte csak 3-4 latnit varrtak, azok közül is volt olyan, amely a vitorla kilépő élétől nem is jutott el teljesen az árbocig. A vitorlák ennek köszönhetően "puhábbnak" érződtek a kézben, könnyebb volt őket kezelni, aminek köszönhetően a szörfösök szebben tudtak mozogni, kanyarodni a hullám alján (bottom turn) és tetején (cutback).

Robby Naish wave alapokat oktat..

A négy latnis konstrukció tehát nem új találmány. Más kérdés, hogy az 5 latnis vitorlák megjelenése szinte teljesen eltörölte a 4 latnis konstrukciókat a "víz felszínéről", hiszen sokkal stabilabbak, és nagyobb széltartományban kezelhetők voltak.
Az 5 latnis vitorlák dominanciájában a nagy gyártók közül talán csak a Neilpryde kínált 4 latnis vitorlát, a Core Josh Stone "signature" vitorlája volt, elsősorban könnyű ridereknek szánták, a világon csak kevés helyen található Down-the-line / side shore környezetre, tehát valamilyen szinten niche-terméknek gondolnánk, mégis a hazai vízeken is nagy sikernek örvendett.

NP Core 2003

Josh Stone és a 4 latnis Core

Side Shore vagy Crosshore szél
A szél a hullám (swell) irányára merőlegesen fúj. A hullám ilyen esetekben tehát nem az aktuális szél által "készül" (chop), hanem a tengeri, óceáni áramlás és a törését okozó víz alatti akadály által képződik.

Down the line környezet
A wave szörfözésre a leginkább ideális környezet, melynek összetevői: side, vagy side-off shore szél, nagy, szépen törő hullámok. A hullámokat ebben a szélirányban lehet a legjobban meglovagolni.

Az ezredforduló derekán aztán a Naish Sails (igen, ez a már említett Robby Naish által vezényelt márka) kijött egy furcsa formájú, kompakt, eleinte 5 latnival ellátott vitorlával. Találó nevet kapott, a Boxer a vitorla kompakt- négyzet, vagy doboz-szerű formájára utalt, de utalt talán a kutyafajtára is, melynek külseje annyira megosztja a a földlakókat, ahogy a Naish Boxeré is.

A Naish Boxert a brazil freestyle-wave szörfös, Kauli Seadi hozta divatba igazán. Kauli kíváló freestyle szörfösként egyike volt azoknak, akik forradalmasították a wave-szörfözést, számos freestyle trükköt beültettek a hullámok közé. A Zöldfoki-szigeteken első alkalommal, 2007-ben (a világ egyik legjobb Down-the Line wave spotja, melyet egy korábbi számunkban bemutattuk) PWA világkupa több szempontból is emlékezetesre sikeredett. A tökéletes viszonyoknak hála a nagy öregek is kedvet kaptak, hogy benevezzenek a versenyre. Kauli, aki kedvenc vitorlájával, egy Naish Boxerrel, és igazi ritkaságnak számító duplaszkeges deszkájával indult, nagyon megszorongatta a teljesen más stílusban, klasszikus setuppal (szimpla szkeg, 5 latnis vitorla) szörföző "lokál-amerikai" Josh Angulo-t, megszerezte a második helyet, majd később a világbajnoki címet is.


Az említett, első legendás zöldfoki PWA futam és a döntő.. Előtte egy kis Josh Angulo story..

Az említett verseny után fokozott figyelem kísérte Kauli karrierjét, és ezzel párhuzamosan a kompakt vitorlák, valamint a dupla - illetve multi-szkeges deszkák elkezdték meghódítani a piacot. 2008-ban a Neilpryde "megvette" Kaulit, és azonnal egy vitorlát is készített neki, a NeilPryde the FLY volt a nagy márka első igazi kompakt vitorlája.

Miért jó?

Ahhoz hogy a 4 latnis vitorlák előnyeit megértsük, érdemes említést tenni a többszkeges deszkákról is. A szimpla szkeges deszkák nagyobb sebességre képesek, jobban működnek a nem tipikus down-the-line környezetben, és más technikát ígényelnek a nagy hullámok között. A bottom-turn fordulóknál itt nagy hangsúlyt kap az első láb és a rail terhelése. Ehhez nagy sebességre, és a deszka fölé helyezett, kiegyenesedett testtartásra van szükség, amit a szimpla-szkegre optimalizált vitorláknál a magasabbra és előrébb helyezett húzóerő-középponttal könnyítenek meg a szörfös számára. A hátsó kézen a vitorla behúzásakor, illetve kiengedésekor alig van erő, ami a manőverezést megkönnyíti, viszont fennáll annak a veszélye, hogy a szörfös nem mindig érzi, ha túlzottan behúzta a vitorlát, illetve nincs is annyira mibe "kapaszkodni" ha az egyensúlyát elvesztette volna.

Josh Angulo a klasszikus setuppal

Kauli 4 latni,sok szkeg

A többszkeges deszkák lassabban siklanak, ugyanahhoz a szélerőhöz nagyobb literszámra van szükség a megsikláshoz, viszont a forduló sokkal könnyebben, a vitorla behúzásával indítható, a deszkát nem annyira a deszka élére döntésével, hanem inkább a szkegekkel irányítjuk. Nincs szükség kiegyenesedett testtartásra, viszont fontosabb, hogy a szörfös érezze, mikor húzta túl a vitorlát. Ennek érdekében a húzóerő-központ lejjebb, és hátrébb került, a hátsó kézzel is jól érezzük a vitorlát. További előny, hogy itt "van mibe kapaszkodni", stabilabban állunk a szörfön a wave manőverezés közben. Az erősebb húzóerő miatt ugyanabban a szélben kisebb méretű vitorla is szerelhető, ami könnyebbé teszi a manőverezést. A sokszkeges deszkákkal a bottom turn kisebb sebességnél is elindítható, ami előny a kezdők számára, a profik pedig könnyebben a hullám kritikus zónájában tudnak maradni.

Hazai pályán nincs down-the-line wave szörfözés, azonban a 4 latnis konstrukciót nálunk sem érdemes teljesen elvetni. A korai megsiklás, az alacsonyabb tömeg, a könnyű kezelhetőség a 4 latni mellett szól, az 5 latnis konstrukció viszi a pálmát a stabilitás, a végsebesség terén, illetve kíváló on-off tulajdonsággal is rendelkezik, azaz a vitorla kinyitásával egy pillanat alatt teljesen kiiktatható a húzóerő, ami bizonyos manőverek esetén hasznos dolog. Az pedig, hogy valaki a hátsó kezében is szereti a húzást, vagy inkább semlegesebb vitorlát tartana a kézben, már teljesen ízlés kérdése.

A 4 latnis vitorlák és a sok-szkeges deszkák megjelenése tehát nem pusztán marketing fogás, nem csak azok érzik a különbséget, akik abban a szerencsés helyzetben vannak, hogy a világ legjobb hullámain le-föl kanyarogva űzik a sportot. 2009-ben a North Sails honlapján még viccnek szánták a 3 latnis konstrukciót. 2013-ban az Olasz Point-7 már támad a piacon a 3 latnis, Swag névre keresztelt vitorlájával, a Naish pedig megjelentetett a Boxernél egy "még kompaktabb", még kockább vitorlát, mely a Chopper névre hallgat. Ötletekben, újításokban nincs hiány :)

PS: Egy kedves commentelő jelezte, hogy a Hot Sails Maui KS3 vitorlája lemaradt a cikk végéről. Igen, Kauli, aki elindította a többszkeges, kompakt forradalmat, már a 3 latnis vitorlát teszteli. Videó lejjebb..

Point-7 Swag

Naish Sails chopper

Naish Sails chopper videó

  

Kauli Seadi a KS3 3 latnis vitorlájával


Shallow Rider

Cimkék

4 latnis wave     Josh Angulo     Kauli Seadi     Point-7     Robby Naish     wave    

Hozzászólások

Hozzászólok - +

Nem vagy bejelentkezve, ezért hozzászólásod csak moderálás után fog megjelenni.








65280
Írd ide az ellenörző számot:

Kiemelt ajánlataink

Komplett wingfoil

569 000 - 889 000 Ft

950 000 - 1 043 000 Ft

Komplett wingfoil
Pat Love bukósisak

16 990 Ft

27 000 Ft

Pat Love bukósisak
Mystic Star 5/3 backzip

69 000 Ft

113 000 Ft

Mystic Star 5/3 backzip
Starboard Futura 2023

699 000 - 729 000 Ft

1 059 600 Ft

Starboard Futura 2023
Starboard Carve 2023

465 000 - 679 000 Ft

787 600 - 995 600 Ft

Starboard Carve 2023
Duotone E_Pace 2022

189 000 - 245 000 Ft

299 000 - 398 000 Ft

Duotone E_Pace 2022
ION Amaze Core 5/4

75 000 Ft

126 000 Ft

ION Amaze Core 5/4
Ascan Jibe

16 900 Ft

Ascan Jibe
Duotone S_Pace

228 000 - 265 000 Ft

353 000 - 411 000 Ft

Duotone S_Pace
Pat love impact vest

32 000 Ft

52 000 Ft

Pat love impact vest
Starboard Carve 2023

465 000 - 679 000 Ft

787 600 - 995 600 Ft

Starboard Carve 2023
ION Icon deréktrapéz

69 000 Ft

142 000 Ft

ION Icon deréktrapéz