Tanulj szörfözni - az alapok..


2005.06.15
Klikk ide!!

Klasszikus Szörf
a célnak ez is megfelel;)


A szörföt, ezt a zseniális találmányt meglovagolni, uralni csak nagy türelemmel és kitartással, lépésről lépésre való felkészüléssel lehet. Mielőtt bárki is nekirugaszkodik, hogy kipróbálja, először szárazon kell néhány elméleti ismeretre szert tennie, és nem árt elmélyedni a vízi kresz szabályaiban.

Tanuláshoz válasszunk egy legalább 180-200 literes svertes szörfdeszkát, és egy kb. 6 m2-es komfortvitorlát. Erre a célra megfelel az első generáció egyik darabja is, akár egy padláson nyugvó méretes polietilén Apha vagy HiFly, amihez kompletten már 25-50 ezer forintér hozzájuthatunk. A lényeg, hogy állítható sverttel és árbocsínnel, valamint lábtartó pántokkal rendelkezzen. A lábtartó pántokra ugyan nincs szükség a tanulás idején, de egy ilyen felszereltségű szörf kellően modern ahhoz, hogy a későbbiek során minden alapvető műveletet megtanuljunk rajta. A vitorla lehetőleg hagyományos anyagból (dacron) készüljön, ugyanis a monofilm meglehetősen sérülékeny a tanítvány kezében. Az első lépésekhez megfelel egy régi háromszög vitorla is.
Lényegesen nagyobb beruházást (200-250 ezer Ft.) igényel egy mai, tanulásra alkalmas korszerű felszerelés, de ezekkel sokkal gyorsabban, kompromisszum mentesen elsajátíthatók az első lépések.

A modern kezdőfelszerelésekkel siklani is lehet!

A szörfboltokban meglehetősen nagy a választék, szebbnél szebb darabok kínálják magukat, de ne engedjünk a csábításnak, ezeket a csodákat nem számunkra állították ki, a tanulásra alkalmas szörföket hárul, a sarokban találjuk. A mostani tanulószörfök kb. 260-300 cm hosszúak, mintegy 80 cm szélesek, a térfogatuk 150-200 liter. Természetesen rendelkeznek severttel és lábtartó pántokkal és a mai igényeket kielégítő vitorlával. Feltűnő, hogy a mostani szörfök sokkal rövidebbek és szélesebbek, mint az ősök, de alapvetően ugyanúgy működnek, mint korábbi társaik.
Következésképpen a tanulási fázisban bármilyen típusú szörföt is használunk, a feladatokat ugyanúgy kell végrehajtani mind a régi, mind az újfajta szerelésen.

Klikk ide!!

A vitorla szabályos szállítása

Kezdő gyakorlatokhoz lehetőleg part felé fújó, 1-2 Bft. erősségű ( 10-20 km/óra ) szél, derékig érő nyugodt víz szükséges. A Balaton déli partja és a Velencei-tó ezeknek a feltételeknek kiválóan megfelel.
A szörf összeszerelését a parton kezdjük, és az első alkalommal vegyük igénybe barátunk, ismerősünk segítségét, aki már járatosabb ebben a sportban.
Vízre szálláskor először a vitorlát tegyük vízre, csak azután a deszkát.
A vitorla szabályos szállítása

A vitorla kézbe fogásakor figyeljünk arra, hogy az árboc mindig a szél felé nézzen, a baum vége pedig a szél irányába mutasson, különben a szél könnyen kifordíthatja kezünkből a vitorlát, ami egy zsúfolt strandon balesetveszélyes. A vízben kapcsoljuk össze a deszkát a vitorlával, és keressünk egy csöndes vízterületet, ahol nyugodtan gyakorolhatunk.

Indulás

Klikk ide!!

Állítható svert
(középső uszony)

Klikk ide!!

Állítható arbocsín

Klikk ide!!

Szkeg (hátsó uszony)

A svertet engedjük le, a vitorla az árbocsínben középen legyen. Állítsuk a szörftestet "félszétbe", vagyis a szörf hossztengelye merőleges legyen a szélre. A vitorlázatot, vagy más néven a rigget, fektessük a szél alatti, ún. lee oldalra. (luv oldal = szél felőli oldal.) Kapaszkodjunk fel a szörfre a szél felőli (luv) oldalról, lehetőleg középtájon. Kis terpeszben állva keressük meg a deszka súlypontját, majd a startkötéllel lassan emeljük ki a vitorlát a vízből. A rigg eleinte nehezen mozdul, mert a felületét víz borítja, de testünk ellensúlyozásával megkönnyíthetjük a kiemelést. A művelet alatt mindvévgig ügyeljünk arra, hogy a szél a hátunk felől fújjon, a deszka a szélre merőlegesen álljon, a vitorla baum vége a szél irányába mutasson. A vízből kihúzott vitorla a víztől megkönnyebbülve könnyen emelkedik, sőt, ha nem vigyázunk, ránk is dőlhet. Ezért ezt a műveletet kellő körültekintéssel végezzük. A vitorla felhúzása közben eleinte biztos, hogy a deszka elfordul alattunk. Egyik kezünkkel fogjuk meg az árbocot a baum alatt, és a deszkát lábunk segítségével forgassuk vissza alaphelyzetbe. Ez a legkönnyebben akkor sikerül, ha a baum vége éppen a víz tetejét súrolja.

Amikor beálltunk a helyes irányba, menetirány szerinti elöl lévő kezünkkel (továbbiakban árbockéz) húzzuk közelebb a rigget magunk felé - lépjünk az árboc mögé és döntsük előre a vitorlát, majd a hátul lévő kezünkkel (továbbiakban baumkéz), ragadjuk meg a baumot és húzzuk magunk felé a vitorlát (zárjuk a vitorla állásszögét) úgy, hogy az árboc ne dőljön egyik oldalra sem. Ezzel a vitorla szelet fog, és elindulunk.

Klikk ide!! Klikk ide!!

Indulás 1.

Indulás 2.

Klikk ide!! Klikk ide!!

Indulás 3.

Indulás 4.

Klikk ide!!

Indulás 5.

Gyakori hibák:

- a tanuló nem állítja indulás előtt alaphelyzetbe (a szélre merőlegesen) a szörföt;
- induláskor nem dönti előre a vitorlát, ezért a szörf orra szélbe fordul;
- az árboc vitorlabehúzáskor oldalra dől, a szörfös előredőlve, kétrét görnyedve próbálja megtartani a rigget.

Klikk ide!!

Haladás a vízen: állandó
egyensúlyi játék

Haladás a vízen

A baumot behúzva vitorlánk egyre több szelet fog, karjainkra egyre nagyobb erő hat. Próbáljuk ezt az erőt testsúlyunkkal kiegyenlíteni. Ha a vitorla húzása túl erős, a rigg lee oldalra dől. Ilyenkor baumkezünkkel kicsit nyissunk, a vitorlából kiszökik a szél, visszaáll az eredeti állapot. Ha baumkezünkkel túlságosan behúzzuk a vitorlát, az nem fog elég szelet, hanyatt esés lesz a vége. Ez az egyensúlyi játék a szörfözés alappillére, ha egyszer erre “ráérzünk”, könnyű lesz a továbblépés.

Kormányzás

A szörföt a vitorla súlypontáthelyezésével, gyakorlatilag a vitorla előre-hátradöntögetésével irányítjuk.
Ha a vitorlát előredöntjük, akkor a szörf orra széltől lefelé fordul, azaz "leebe megy". Ezt leejtésnek hívjuk.
Ha a vitorlát hátradöntjük, a szörf orra szélbe fordul, azaz "luvol". Ezt felmenetnek nevezzük.
Kormányzáskor testünk súlypontja együtt mozogjon a vitorla súlypontjával.

Fordulás széllel szemben (tack)

Ahhoz, hogy a kiindulási ponthoz visszatérjünk, meg kell fordulnunk. Ezt alapvetően kétféle módon hajthatjuk végre, széllel szemben vagy hátszélben. Itt most a tanulók számára a könnyebb változatot, a széllel szembeni fordulást tanuljuk meg. (tack)
A manővert luvolással kezdjük. A vitorlát döntsük hátra, a szörf szélbe fordul. Amikor a szörf orra teljesen a szél felé mutat, lépjünk előre, az árbockézzel fogjuk meg az árbocot a baum alatt, és így tartsuk a "lobogó" vitorlát, eközben apró lépésekkel menjünk át a vitorla túloldalára, közben a kezeket az árbocon úgynevezett keresztfogással váltsuk fel. A szörftest a lendülettől továbbfordul, sőt a lábunkkal kissé segíthetjük is a fordulást.
Amikor a szörf ismét félszélbe került, a már megtanult módon induljunk újra. Megfigyelhetjük, hogy az árbockéz és a baumkéz helyet cserélt.

Klikk ide!!

Fordulás széllel szemben

Folytatjuk...
Aloha...

Szöveg: Tóth László, Fotók: Surf , Tóth László, Starboard, HiFly

Cimkék

Hozzászólások

Hozzászólok - +

Nem vagy bejelentkezve, ezért hozzászólásod csak moderálás után fog megjelenni.








35943
Írd ide az ellenörző számot:

Kiemelt ajánlataink

Komplett wingfoil

569 000 - 889 000 Ft

950 000 - 1 043 000 Ft

Komplett wingfoil
Pat Love bukósisak

16 990 Ft

27 000 Ft

Pat Love bukósisak
Mystic Star 5/3 backzip

69 000 Ft

113 000 Ft

Mystic Star 5/3 backzip
Starboard Futura 2023

699 000 - 729 000 Ft

1 059 600 Ft

Starboard Futura 2023
Starboard Carve 2023

465 000 - 679 000 Ft

787 600 - 995 600 Ft

Starboard Carve 2023
Duotone E_Pace 2022

189 000 - 245 000 Ft

299 000 - 398 000 Ft

Duotone E_Pace 2022
ION Amaze Core 5/4

75 000 Ft

126 000 Ft

ION Amaze Core 5/4
Ascan Jibe

16 900 Ft

Ascan Jibe
Duotone S_Pace

228 000 - 265 000 Ft

353 000 - 411 000 Ft

Duotone S_Pace
Pat love impact vest

32 000 Ft

52 000 Ft

Pat love impact vest
Starboard Carve 2023

465 000 - 679 000 Ft

787 600 - 995 600 Ft

Starboard Carve 2023
ION Icon deréktrapéz

69 000 Ft

142 000 Ft

ION Icon deréktrapéz